Létrehozva: 2016.12.20.

Így keserítette meg vér szerinti édesanyja Oláh Ibolya gyerekkorát

Valószínûleg sosem tudja majd túltenni magát a szörnyû múlton.

Köztudott, Oláh Ibolya is valaha azon gyerekek közé tartozott, akik gyermekotthonokban nőttek fel. Nem meglepő, hogy az egykori megasztáros mindig is szívén viselte az árvák ügyét. Ezúttal is arról beszélgetett a Lokállal, min kéne változtatni, hogy ezek a gyerekek jobb körülmények között élhessenek.

"Egy új rendszer kellene, ami a gyerekek előnyére és nem a hátrányára válna. Én például 16 intézetben és négy nevelőszülőnél voltam, mivel a törvény szerint abba a megyébe kellett költöznöm, ahol az édesanyám élt. Ennek az volt az oka, hogy nem mondott le rólam.

Sokáig nem mertem bízni senkiben,

nem mertem senkit közel engedni magamhoz, és én sem mertem közeledni senkihez,

mert nem tudhattam, melyik nap hurcolnak át minket egy másik helyre, ahová újra be kell illeszkednem

- emlékezett vissza Ibolya a múltra, akinek bár nehéz élete volt, ha visszaforgathatná az idő kerekét, mégsem változtatna semmit.

"Minden így tökéletes, ahogy van. Meg vagyok elégedve az életemmel, a munkámmal, mert azt csinálom, amit szeretek, és olyan emberek vesznek körül, akiket szeretek és akik viszontszeretnek."

 

origo.hu

Zelenszkij kiadta a parancsot, kiengedi a bűnözőket a börtönökből

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

mandiner.hu

Így landolt a kínai elnök gépe Budapesten (VIDEÓ)

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Végzetes tragédiába torkollott a német fiatal spanyolországi nyaralása az első napon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"