Létrehozva: 2016.12.29.

Meglepő vallomás: Káros szenvedély rabságában él Jakupcsek Gabriella

Jelenére is kiható múltjáról vallott a népszerû mûsorvezetõ.

Jakupcsek Gabriella kitárta legféltettebb titkát: elmesélte, gyerekként minden vasárnap lóversenyfüggő nagypapájával lógott a lovin.

Éppen csak belekóstolt, magával is ragadta a versenyzés világa. Felnőtt korára maga is szenvedélyes játékos lett.

S bár a papa a vagyonát is eljátszotta, Gabi tudja, hol a határ!

„Semmiképp nem vagyok függő, de az tény, hogy imádok játszani, versenyezni. Lehet az a játék lóverseny, kártya, társas, vagy bármi. Szeretem az olyan helyzeteket, ahol nyerni lehet, hiszen ezért érdemes játszani. De nem kell nagy dolgokra gondolni, lehet az a nyeremény akár egy forint is az ultin, vagy akár egy szem dió is. A hangsúly a játékon van” – árulta el a Borsnak a műsorvezető, aki hozzátette, ugyan mindig lelkes, és minden játékban benne van, bármikor megálljt tud magának parancsolni.

Jakupcseket éveken keresztül láthattuk különböző vetélkedők házigazdájaként a tévéképernyőkön. Azt mondja, szívesen visszatérne egy játékos hangvételű műsorban.

„Nem véletlen, hogy nyolc évig vezettem kvízműsort, és bizony bevallom, ilyesfajta műsort csinálnék megint. Ma már nem beosztottként dolgozom, hanem magam osztom be az időmet, ami óriási szabadság, és sokkal sokrétűbb munkákat is végezhetek. Nem dolgozom kevesebbet, de így több időm marad a kislányomra, Emmára, mint például a fiaimra volt, amikor ők ennyi idősek voltak.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát