Létrehozva: 2016.12.16.

Torgyán József döntött a kórházban: visszavonul

Az egykori politikus komoly döntést hozott abban a nyolc napban, amit kórházban töltött szívproblémái miatt.

Miközben Torgyán Józsefet tetőtől talpig kivizsgálták, ő is hozott egy döntést: végleg visszavonul a közélettől és a munkától.

"Hálás szívvel gondolok vissza a Kútvölgyi kórház minden dolgozójára, akik igyekeztek kellemessé tenni számomra az elmúlt nyolc napot. Minden vizsgálatot elvégeztek rajtam, és ezt tessék szó szerint érteni."

Gyakorlatilag alulról, fölülről bekukucskáltak, és persze beállították a gyógyszereimet is, így remekül vagyok

– kezdte a %RIPOST% napilap pénteki számában Torgyán József.

"Meg kellett hoznom egy régóta esedékes és halogatott döntést. A sok munka vezetett odáig, hogy kórházba kellett vonulnom, ezért visszavonulok. Nagyon sokat köszönhetek a földműves társadalomnak, a kistelepüléseken élőknek”

– mondta Torgyán, aki a visszavonulás előtt jövő március 17-én megrendezi a Földművesek napját.

"Én csak az első szervezésében veszek részt, és ha lezajlott, végleg befejezem a munkát, és csak a családomnak élek majd. Nagyon megérdemlik, hiszen az évtizedek alatt sokat hiányoltak...”

– vallotta meg a kisgazdapárt egykori első embere.

origo.hu

Oroszország világháborús üzenetet küldött a briteknek

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”