Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.01.17.

Osztálytársával bújt ágyba a szexi magyar színésznő

A nemzetközi szinteken is elismert színésznõ producerként vett részt a Vakfolt munkálataiban, ezzel pedig komoly magasságokba emelte a magyar krimit. A forgatásról a film egyik fõszereplõje mesélt...

 2014-nyarán amolyan „diákcsínyként” indult a Vakfolt című film forgatása, amit tehetséges fiatal alkotók álmodtak meg. Eleinte amolyan sufnituning módszerekkel dolgoztak, de Osvárt Andi beleszeretett a film ötletébe és producerként szállt be a buliba. Õ volt az, aki igazán profi, moziképes szintre emelte a filmet, ami január 26-ától kerül a mozikba.

Az alkotás egyik főszereplője Réti Nóra, aki éppen az egyetemi felvételiére készült, amikor az egyik szünetben odalépett hozzá a Vakfolt megálmodója és későbbi rendezője…

"Slemmer Ádámmal együtt jártunk Földessy Margit drámastúdiójába, és az egyik szünetben egyszerűen odalépett hozzám, és felkért a film egyik főszerepére. Elmesélte, hogy egy bérgyilkos nőt kellene alakítanom, én pedig félig sem vettem komolyan a dolgot, de persze igent mondtam.  Ez 2013 őszén volt, amikor éppen a felvételire készültem, így főleg arra koncentráltam. 2014 tavaszán aztán újra előkerült a téma, és akkor már nem lehetett nem komolyan venni, hiszen kemény felkészülés vette kezdetét. A film másik főszereplője Rábaközi Gergő és egy kis csapat tanítgattak nekem fogásokat, hiszen a filmben több verekedős jelenetem is van.

Eközben Gergő és én egy osztályba kerültünk a Színműn, ami azért volt igazán különös, mert a harmadik rostára már túl voltunk néhány forgatási napon, és egy közös szex- jeleneten is, mert persze ezzel kezdtünk…

Akkor azt hitem, hogy ennél nehezebb már nem jöhet, de végül kiderült, hogy tulajdonképpen ez volt a legkönnyebb jelenetem"

- neveti el magát Nóra. A fiatal színinövendék sokáig nem volt biztos benne, hogy a baráti összefogásban készülő Vakfolt valaha a mozikba kerülhet.

"2014 nyarát végigforgattuk, de igazából csak remélhettük, hogy eljuthatunk a mozikig, hiszen nem igazán voltak meg a lehetőségeink arra, hogy felvegyük a versenyt a komoly pénzekből készülő filmekkel. Végül az áttörést Osvárt Andi feltűnése hozta meg, aki látta valahol az előzetest, és megtetszett neki az ötlet. Beszállt, és onnantól kezdve megindultak a dolgok. Profi stábbal és profi felszereléssel dolgozhattunk tovább, és persze a szexjelenet volt az egyik első, amit újravettünk…”

- meséli a Vakfolt főszereplője.

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

mandiner.hu

Szintlépés: az Egyesült Államok nyíltan megfenyegette Magyarországot

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”