Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.02.10.

Ezt árulta el Stohl András múltjáról Sebestyén Balázs

A nagyszájú rádiós már korábban is sokat piszkálta a népszerû színészt. Most ismét kitálalt..

Sebestyén Balázs előszeretettel állítja pellengérre hazánk közéleti szereplőit. Hiába az ismertség és a jó viszony, a sorból a neves színész, Stohl András sem maradhatott ki, aki néhány évvel ezelőtt, már a közösen vezetett valóságshow során is megkapta a magáét. Ráadásul a nagyszájú rádiós később a színész magánéleti botrányai mellett sem tudott elmenni.

Nagy nyilvánosság előtt tárgyalta ki a színész drogügyét és ittas vezetését is. Az igaz, hogy Balázs sokszor piszkálta Stohlt, de szerencsére a szurkálódások ellenére is jó a kapcsolatuk.

Volt egy mosolyszünet köztünk, de egyébként jóban vagyunk.

"Régebben egy kicsit megcsipkedtem. Ezt lehet, hogy nem kellett volna, mert nagyon rosszulesett neki. Õ egy érzékeny művészember, egy óriási színész. Bármi is történt vele, azért vitathatatlanul a legnagyobbak legnagyobbika.

Látom, hogy az emberek megbocsátóak vele, és ez jó

– magyarázta Balázs a Krízshow-ban, majd hozzátette, örül annak, hogy Stohlt tehetsége, és nem magánéleti döntései miatt ítéli meg a közönség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül