Létrehozva: 2017.06.21.

Drogbotrány a Soundon: Fordulat az ájult lányok ügyében

Egy éve nem sikerül pontot tenni a szövevényes ügy végére!

Egy év telt el azóta, hogy a Balaton Soundon zenélő kanadai DVBBS zenekar öltözőjében két ájult tinilányt találtak. A rendőrség továbbra is nyomoz, és egyelőre kártérítési per sem indult.

Azt pedig, hogy mi történt pontosan a népszerű DJ-k öltözőjében, továbbra sem tudni...

A %RIPOST% korábban részletesen beszámolt a durva esetről, így arról is, hogy az egyik áldozat az ismert magyar műsorvezető, Bényi Ildikó lánya volt. Az Önök kérték háziasszonya korábban azt nyilatkozta, hogy mindent megtesz, hogy kiderüljön az igazság, és folyamatos kapcsolatban áll a hatóságokkal. Ennél többet azonban ő sem tehet.

A lapok korábban arról is írtak, hogy akár százmilliós kártérítést is kaphatnak a lányok, akik rosszul lettek az öltözőben, de a Lokál arról értesült, hogy eddig semmilyen kártérítési pert nem indítottak. Ennek az is lehet az oka, hogy még nem zárult le a rendőrségi vizsgálat.

A DVBBS zenekart azonban láthatóan nem ütötte szíven az egy éve történt botrányos eset, sőt, még a karrierjükre sem volt hatással a drogbotrány. Augusztus végéig 15 lekötött bulijuk van a világ különböző pontjain.

Vajon mikor zárul le végleg a szövevényes ügy?

 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában: mindenki sírt, a műsorvezetők köpni-nyelni nem tudtak

magyarnemzet.hu

Keményen nekiment Szijjártó Péter a szélsőbaloldali aktivista támogatóinak + videó

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt