Létrehozva: 2017.08.04.

Nem adja fel, tovább küzd gyermekéért a magyar színész

A bíróságon harcol három és fél éves kislányáért a Jóban Rosszban egykori sztárja.

Néhány napja derült ki, javában zajlik a bírósági eljárás Kembe Sorel és Kondákor Zsófi között közös gyermekük felügyeleti jogáért. Kembe Sorel azért harcol, hogy válása után is részese lehessen gyereke életének. De tudja, nincs egyszerű helyzetben.

„Szerintem a magyar jog sokkal rosszabb helyzetbe hozza a férfiakat, ha a gyerekükért kell harcolniuk. Nagyon nehéz dolog ez: elindítok egy pert, mert úgy érzem, nálam jobb helyen lenne a kislányunk, de az alapvetés az, hogy ez nem így van, aztán nekem kell bizonygatnom az ellenkezőjét. A két tárgyalás között is automatikusan az anyjánál van a gyerek."

Számítottam rá, hogy nem lesz könnyű, de sok kemény küzdelmet megnyertem már, remélem, ez a sorozat most folytatódik. Nem félek a harctól

– mondta a Best magazinnak a színész, aki felháborítónak tartja, hogy válás esetén a magyar jog mennyire kizárja az apát a gyermeke életéből.

"Én kéthetente vihetem el a lányomat egy hétvégére, illetve a kettő között kétszer érte mehetek az óvodába, és hazavihetem. Nyáron kétszer négy napot lehet nálam, és utána egy hetet. Ez azt jelenti, hogy az év 365 napjából alig több mint hatvanat tölthet az apjával."

Nem lehet egy szülőt ilyen aránytalanul kizárni a gyereke életéből, főleg, ha egyáltalán nem ért egyet azzal, amilyen erkölcsi elveket a másik szülő vall

– magyarázta az apa, aki szerint Kondákor Zsófi képtelen egészséges környezetben felnevelni közös gyermeküket. A színésznő ugyanis egy kétgyerekes családapával jár, aki miközben már titokban Zsófinak udvarolt, teherbe ejtett egy harmadik nőt is.

Nagyon családcentrikus ember vagyok, megvisel a mostani helyzet.

"A nők jöhetnek-mehetnek, nem ez az első eset, hogy elhagytak, viszont ahol gyerek van, az egészen más. Egy nő miatt nem ugranék kútba, könnyebben venném a szakítást, de a kislányomért harcolni fogok."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiadták a riasztást: lecsap a vihar Magyarországra

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait

SZTÁRDZSÚSZ

Félhetnek Schmuck Andor randipartnerei: elkészült a politikus leleplező könyve

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra