Létrehozva: 2017.08.09.

Tíz évre is elvehetik a piásan vezető magyar sztárzenész jogosítványát!

A népszerû paródiazenekar tagja állítja, csupán két korsó sör a bûne, ám keményen meglakolhat a hibáért.

Kínos helyzetbe került az Irigy Hónaljmirigy tagja, Kabai László, miután szombat éjszaka ittasan ült az autóba. A rendőrség büntetőeljárást indított ellene, aminek következtében akár évekre is bevonhatják a jogosítványát.

Kabait vasárnapra virradóra a Margit hídnál érték tetten a rendőrök, akik közúti ellenőrzés keretén belül igazoltatták a parodistát. Kabai a Borsnak elmondta, eszébe sem jutott, hogy sofőrszolgálatot hívjon.

„Két korsó sör a bűnöm, ami jóval a vezetés előtt csúszott le. Fellépésünk volt szombaton, akkor volt az a tikkasztó forróság. A hakni előtt és után is megittam egy sört.

Körülbelül hat órával később ültem autóba. Komolyan mondom, nem gondoltam, hogy maradt alkohol a szervezetemben.

Már csak a meleg miatt sem. Mindig igényelek sofőrszolgálatot, ha iszom, most eszembe sem jutott, hogy szükségem lenne rá. Tanultam belőle, legközelebb maradok az alkoholmentes italoknál. A legnagyobb döbbenetemre a helyszínen vették el a jogsimat. Eljárást indítottak ellenem, most várom a határozatot. A hétköznapok Pesthez kötnek, viszont én a vonzáskörzetében élek, nehéz lesz megoldani a közlekedést” - árulta el Kabai korábban a Borsnak. 

Egyelőre még nem tudni, mennyi időre ugrott Kabai vezetői engedélye, a bírósági határozatot ugyanis nem kapta kézhez, de egy időre biztosan elfelejtheti a vezetést. 

Büntetőeljárás esetében egy hónap és tíz év között van a vezetéstől való eltiltás

- mondta el a lapnak dr. Újvári Zoltán ügyvéd.

origo.hu

Oroszország világháborús üzenetet küldött a briteknek

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

life.hu

Megdöbbentő bejelentést tett Harry herceg a beteg Károly királlyal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka