Létrehozva: 2017.09.20.

Váratlan helyről csaptak le a TV2 sztárjára

A Séfek Séfe sármos mesterszakácsa egész nyáron utazgatott és inspirációt gyûjtött, miután otthagyta korábbi munkahelyét. A lazaságnak azonban mostantól vége!

Krausz Gábor, a Séfek Séfe sármos mesterszakácsa egész nyáron utazgatott és inspirációt gyűjtött, miután otthagyta korábbi munkahelyét. A lazaságnak azonban mostantól vége. A TV2 gasztró-tehetségkutatójának csapatkapitánya visszatért a konyhába, és már azt is tudja, kit visz magával a versenyből.

"Való igaz, hogy egész nyáron lazáztam. Jártam Európát és inspirációt gyűjtöttem. A forgatások és a munka után szükségem volt egy kis levegőre, pláne, hogy tudtam, kemény feladat vár rám ősztől”

- kezdte a %RIPOST%-nak Gábor, aki ugyanannál a cégnél kapott megbízást, ahol kollégája, Wolf András is séf.

"Nagyon örülök, hogy Andrással együtt dolgozhatunk, bár külön projekteket is viszünk. Ráadásul a Séfek Séféből, konkrétan a csapatomból találtam egy kiváló segítséget, aki már mellettem dolgozik. Most a mindennapjaimat a BRKLYN foglalja le. A hely már két éve létezik Budapesten, és eddig is foglalkoztak gasztronómiával, de mostantól új szintre emelkedik a történet és engem kértek fel kreatív séfnek, ami nagyon megtisztelő és izgalmas feladat.

Itthon van egy rossz beidegződés, miszerint az emberek nem esznek ott, ahol este buliznak.

Ezen szeretnénk változtatni.”

- árulta el Krausz.

 

origo.hu

Tragédia lesz, ha lebillen a 360 tonnás ingókő-látványosság

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka