Létrehozva: 2017.12.06.

Ezt várná el Baukó Éva a zaklatással vádolt Havas Henriktől

Baukó Éva szexuális zaklatással vádolja Havas Henriket - errõl a minap egy Facebook-bejegyzésében vallott az egykori valóságshow-szereplõ.

Baukó Éva a TV2-nek adott tegnapi interjújában félelemtől remegő hangon idézte fel a nyolc évvel ezelőtt történteket.

Ahogyan arról a %RIPOST% tegnapi számában is megírtuk, Baukó Éva azt állította: Havas Henrik nyolc évvel ezelőtt szexuálisan zaklatta. Éva a Tényeknek elmesélte, hogy sokáig próbálta feldolgozni a történteket, de hiába teltek el az évek, a lelkét továbbra is emésztette az, hogy Havas Henrik a főnökeként állítólag visszaélt a hatalmával.

"Nagyon sokat őrlődtem, hogy megtegyem-e ezt a lépést, hogy kiírjam ezt a Facebookra, de a lelkibékémnek és a nyugalmamnak sokkal jobbat tett” – idézte fel Éva, aki még ma is fél, és összeszorul a gyomra, ha a történtekre gondol.

"Igen, félek, mert egyébként ez egy olyan dolog, ami szerintem nem egy megszokott hétköznapi történet. Nem attól félek, hogy az emberek megvetnek, csak ez egy kényes téma, amiről mindenki mást gondol. Más talán bele sem tudja magát képzelni, hogy min mentem keresztül, én is azt hittem, hogy már túltettem magamat a történteken, de látva ezeket a zaklatási ügyeket, ismert emberként azt gondolom, hogy ki kell állnom, hiszen ezzel segíthetek másoknak is”

– mondta Éva, aki vidéki, naiv lányként került a fővárosba, és elhitte, igazi lehetőség, hogy Havas Henrik titkárnője lehet.

"Annyira boldog voltam, mert én egy kisebb városból, Békéscsabáról jöttem fel ide, egyetemre tanulni. Vonzott a média világa, felvillanyozott, hogy egy olyan embertől tanulhatok, mint Henrik.”

Éva úgy emlékszik, hogy az első hét után kezdte molesztálni a főnöke.

"A Pozsonyi utcában, a 13. kerületben volt neki egy irodája, kezdetben be kellett gépelni és elkísérni üzleti tárgyalásra, ebédre, vagy befizettem a számláit. Nagyon közvetlen volt velem, de magázódtunk mégis furcsa volt, hogy nagyon közvetlen velem. Elvitt magával ebédelni, ez már gyanús volt, de hát mivel ugye a felettesem és ő Havas Henrik, így megpróbáltam viccel hárítani a szexuális tréfáit. Aztán körülbelül a második héten, rákérdezett, hogy mi lenne, ha a barátnője lennék. Ezért cserébe kifizetné az albérletem, szponzorálná a tanulmányaim…” Éva ezt kikérte magának és nem egyezett bele abba, hogy kitartottja legyen a főnökének.

"A nagypapám is lehetett volna, meg hát úristen, nem! Én nem egy ilyen nő vagyok, és ezt neki is megmondtam többször is. Határozottan kértem, hogy álljon le a szexuális megjegyzéseivel, mégis mindennap úgy mentem haza, hogy tiszta ideg voltam. Akkoriban a húgommal laktam együtt, ő is tudott erről.

Akkor készültem ki végleg, amikor Henrik közölte velem munkaidő után, hogy maradjak bent, majd kitöltött egy pohár bort és közölte, hogy análisan kielégítene.

Nagyon kínosan éreztem magam és féltem, de úgy voltam vele, hogy megiszok vele egy pohárral, hátha akkor békén hagy, és aztán mehetek haza...

Éva ezután a szüleit is beavatta, nagymamája fel is hívta Havas Henriket, hogy számonkérje, mit művel az unokájával. Édesanyja is abban bízott, hogy a szép szó elég lesz… De ezután a tanár úr kirúgta Évát, mondván nem felelt meg. Ennyi év távlatából csak azt szeretné, ha a történtek után Havas Henrik kiállna és bocsánatot kérne tőle. Ha nem így tesz, bírósághoz fordul.

"Azt hittem, hogy én megbocsátottam neki, hogy ez az egész dolog, lassan leült bennem, de amikor megláttam a tévében a hasonló eseteket, konkrétan hányingerem lett. Ezért beszélek… Ha ő letagadja, harcolni fogok.

De ha kiáll a nyilvánosság elé és azt mondja, hogy igen, ez tényleg megtörtént, bocsánatot kérek érte, akkor megbocsátok neki

- mondta Éva a Tényekben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

hirtv.hu

Mutatjuk, mi lenne a választás eredménye, ha most vasárnap szavaznánk

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba