Létrehozva: 2018.01.15.

Váratlan fordulat Zalatnay Cini durva balesete ügyében

A 70 éves énekesnõ pert indít egy érdi bevásárlóközpont ellen, amelynek lépcsõjén 2016-ban szenvedett súlyos balesetet.

Zalatnay Sarolta szeretett volna peren kívül megegyezni azzal az érdi bevásárlóközponttal, amelynek lépcsőjén súlyos balesetet szenvedett 2016 őszén, de nem sikerült, írja a Blikk. Az énekesnő korábban négymillió forint kártérítést követelt kiesett bevételei miatt, de nem sikerült megegyeznie, így bírósághoz fordul, és ügyvédével már nyolcmillió forintot követelnek a cégtől. 

"Egy évig szenvedtem a baleset miatt, és még mindig előfordul, hogy légszomjam van és szúr az oldalam. Szerettem volna egy életre elfelejteni azt a szót, hogy bíróság, de nincs más választásom, perre kell mennem. Nem sikerült ugyanis megegyezni a céggel, pedig még a lányom, Niki is próbált segíteni, tárgyalt a cég angliai központjában, de hiába" - árulta el Cini, aki 2016 novemberében szenvedett súlyos balesetet. Az énekesnő hat bordáját törte el, víz került a tüdejébe, légmelle is keletkezett, így közel két hetet kellett kórházban töltenie, amikor legurult a bevásárlóközpont lépcsőjén. 

Cini hónapokig képtelen volt dolgozni, ezalatt speciális szerkezettel erősítette a tüdejét.

"Magát a baleset tényét nem vitatja a bevásárlóközpont, de úgy érzik, nem terheli őket felelősség. Ám létezik egy kormányrendelet, amely előírja az üzemeltetési feltételeket, például a lépcsők olyan kialakítását, hogy azok ne legyenek balesetveszélyesek. Ez a lépcső azonban az volt, a feltehetően a csúszásmentesítés érdekében használt, de nem körültekintően kiválasztott ragacs miatt, amelybe ügyfelem lába beleragadt és emiatt történt a súlyos baleset" – mondta el korábban Cini ügyvédje, dr. Lichy József, aki úgy gondolja, jogos a többmilliós kártérítés. 

 

origo.hu

Ezzel az új trükkel támadják a hekkerek az okostelefonokat

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

vg.hu

Zelenszkij elleni merényletet hiúsított meg az ukrán kémelhárítás

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább