Létrehozva: 2018.02.27.

Szörnyű diagnózis, soha nem épül fel balesetéből a magyar zenész

Decemberben gázolták el a zebrán a Neoton egykori sztárját!

Körözött bűnöző gázolta el a zebrán még decemberben a Neoton egykori sztárját, Bardóczi Gyulát. A férfi ellen már vádat is emeltek - írta meg a Bors

A balesetben a Neoton korábbi dobosának mindkét lába megsérült, egyik bokája el is tört. Azóta járni sem tud rendesen. Az sem kizárt, hogy maradandó sérülése keletkezett.

Nemrég voltam meghallgatáson a rendőrségen, sok meglepő dolgot hallottam. Lopott rendszám volt az autón, amivel elgázolt.

"Az a férfi találta meg a kocsit, aki a zebrán a segítségemre sietett. Volt annyi lélekjelenléte, hogy felírta a kocsi rendszámát. Később bejött hozzám a kórházba, akkor mondta meg, hogy a gázoló nyomába eredt, valamiért tudta, melyik környéken kell keresni az autót, meg is találta ott" - mondta el a napilapnak a zenész, aki nem tudja, mikor állhat újra színpadra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát