Létrehozva: 2018.03.19.

Durva részletek Berki Krisztián autóbalesetéről, megszólalt a szemtanú

A FEM3 Café mûsorvezetõje egy busszal ütközött a hétvégén.

Berki Krisztián luxusautójába szombat délután Óbudán egy autóbusz szaladt bele. A FEM3 Café műsorvezetője mellett ült kedvese, Renáta is, de szerencsére mindketten ép bőrrel megúszták a balesetet.

A több tízmillió forintot érő Bentley azonban károsodott: a Blikk információi szerint megsérült a hátsó elem, és az elektronika is leblokkolt, a kocsit tréleren kellett elszállítani. Mi több, a márkának itthon nincs is képviselete, ezért általában Bécsben szervizelik.

"Párkányban voltunk reggelizni, majd hazafelé tartottunk a szokásos útvonalon. Megelőztünk egy helyi buszt, majd a 40-es táblánál lassítva, miközben néztük a körülöttünk zajló építkezéseket, a helyi járat belénk csapódott. Örülök, hogy a kislányom, Natika már nem volt velünk, illetve hogy Mazsi nem ijedt meg. Az autókért nem aggódom, hiszen azok pótolhatók"  mesélte az RC Newsnak Berki. 

Egy szemtanú azt mesélte a napilapnak, hogy a karambolban a busz is megsérült, leszakadt az ablaktörlője, míg a Bentleynek a hátulja nyomódott meg, nem tudott továbbmenni. Tréler segítségére volt szükség, és Berki rendőrt is hívott.

Láthatóan nem hatotta meg a dolog, miután a szakember elvitte a Bentley-t, egyszer csak megjelent a dzsipje, amelybe beleült a párjával, és mentek tovább a dolgukra

- mesélte a szemtanú.

A napilap megkeresésére egy autókereskedő elmondta, hogy a jármű javíttatása komoly összeget emészt majd fel.

Akár a kétmillió forintot is elérheti a végösszeg, persze, a kártól függően. Az elektronika feltehetőleg a tolatóradar sérülése miatt blokkolhatott, ha cserélni kell, az egy kisebb vagyon.

"Arról nem is beszélve, hogy Bentley-t legközelebb Bécsben szervizelnek, így eleve közel háromszázezer forint az oda-vissza út trélerrel. Ráadásul egy ilyen autónál nem kalapálgatják a sérült karosszériaelemeket, a csere szintén több százezres összeg lehet" – árulta el egy autókereskedő.

"Persze, kérdés, hogy ki fizeti a szervizt, hiszen a baleset ­miatt a rendőrség mellett a BKV is belső vizsgálatot indít, hogy kiderüljön, ki és miben hibázott" – avatta be a napilapot az ilyenkor szokásos eljárási rendbe Gulyás Attila szakszervezeti vezető, majd hozzátette:

"Ha a BKV járművezetője okozza a balesetet, a közlekedési társaság biztosítója fizeti a kárt. A vétkes sofőrre munkajogi következmények várnak. Attól függően, hogy mekkora hibát vétett, megvonhatják a fizetése egy részét, vagy akár fegyelmit is kaphat, de semmiképp sem ő fizeti a kárt."

origo.hu

Újra kapható lesz a Nokia 3210

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő