Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.04.13.

Eltitkolta unokáját a TV2 sztárja

A Mokka mûsorvezetõje ez idáig nem beszélt a Németországban élõ lányáról és családjáról.

Istenes László imád nagypapa lenni, akit  - mint kiderült – egy évvel ezelőtt a Németországban élő lánya is megajándékozott egy unokával.

„Bogi óvodapedagógus, foglalkozott sérült gyerekekkel is, most pedig az unokámmal van otthon, aki éppen április 1-jén lett egyéves. A férjével együtt München mellett laknak egy csodaszép kistelepülésen. Legalább kétnaponta beszélek vele, olykor többször is, mint Bencével. De Tylerrel csak két-három havonta tudok találkozni, pedig olykor jó lenne megszeretgetni, megölelni azt a kis gombócot, vagy odaadni neki a játékot, nem csak kiküldeni."

Kicsit jobban részt venni az életében. Ez azért icipici szívfájdalommal jár

– mondta el a Best magazinnak Istenes, aki örül, hogy gyarapszik a család. Bence és Adél telefonon közölték vele, hogy hamarosan ismét nagypapa lesz. 

"Aznap mondtam Adélnak, hogy ha megyek, viszek majd egy kisautót Nátánnak. (…) Adél viszont erre annyit mondott, hogy lányruhácskát is hozzak. Nem értettem, vissza is kérdeztem, hogy mit akar ezzel. Akkor derült ki, hogy úton van a harmadik unokám, de az csak később, hogy ő is fiú lesz. De Bencéék megígérték, hogy a harmadik gyerekük már lány lesz.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül