Létrehozva: 2018.05.15.

Elárulta, ilyen hangszert szeretne a Virtuózok versenyzője

Kiderült, mire vágyik legjobban a fiatal zenész. Beke Márk eddig csak kölcsönhangszeren muzsikálhatott.

A Virtuózok múlt pénteki adásában kiderült, hogy a Tinik csapatából kik juthatnak tovább a döntőbe. Mind a kilenc versenyző elvarázsolta az ítészeket, de csupán három zenész maradhatott versenyben. Köztük van Beke Márk is, aki mesterien alakított.

A fiatal tehetség kilenc éve zenél, két évig trombitált és hét éve harsonázik. Nem a mostani az első megmérettetés Márk életében, hiszen nemrég másodszor is megnyert egy olyan versenyt, melynek fődíjaként kiutazhat Amerikába.

A harsonás az elmúlt években rájött, hogy a lányok szeretik a játékát, így még többet gyakorol, azonban nagy szívfájdalma, hogy mindig kölcsönhangszereken zenél. Márk szeretne mihamarabb saját harsonát és mindent meg is tesz azért, hogy elérje a célját. A Virtuózok klasszikus-zenei tehetségkutató pénteken a Kicsik elődöntőjével folytatódik 19.30 órakor a Duna Televízión és az M5 csatornán.

 

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"