Létrehozva: 2018.06.21.

Ezt tanította Farkasházi Rékának újszülött kislánya

A színész-énekesnõt teljesen megváltoztatta az anyaság...

Farkasházi Réka két héttel ezelőtt szülte meg harmadik gyerekét. A színésznő egy Facebook posztban mesélt az anyaság legszebb pillanatairól és megmutatta kislányát a rajongóknak.  Az anyukát elmondása szerint teljesen megnyugtatta az anyaság. Réka örül, hogy végre nagy családja lett. 

"Két hete és egy napja születtem háromgyerekes anyává. Még feldolgozás alatt van a szülés és sok új élmény. Erre (is) való a gyermekágy. Igyekszem pihenni és nem siettetni semmit. Élvezni ezt a nyugalmat, amit Tamara hozott magával. Szerencsésen alakult, hogy a két nagyobbik gyerekem is itthon lehet velünk, most hogy vége a sulinak. Szép lassan nagycsaláddá vál(t)unk. 
A karikák a szemem alatt teljesen eredetiek. Kockás hasat sem fogok villantani mostanában. De nagyon jól érzem magam a bőrömben."

Rájöttem, hogy milyen erős tudok lenni, ha kell. Nagyon jó érzés a jelenben lenni, nem a holnapot hajtani. Ez a kislány nagy tanítómester!

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

life.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: új lehetőségek, új célok

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni