Létrehozva: 2018.07.24.

Újabb fordulat: Ide temetik el Paudits Bélát

A Jászai Mari-díjas mûvész búcsúztatóját már egy hónapja megtartották a Farkasréti temetõben, ám a hamvait még nem helyezték végsõ nyugalomra.

A nyár elején, hosszú betegség után elhunyt legenda korábban gyakran beszélt arról, hogy ha eljön az idő, hol szeretne megpihenni.

Paudits Béla utolsó évei nagy fájdalommal járó betegségben teltek, gyakran beszélt a halálról, megbékélt a megváltoztathatatlannal, így saját temetéséről is magától értetődő természetességgel nyilatkozott.

„Azt szeretném, ha eljön az időm, hogy Ozorán temessenek el, az édesanyám mellett”

– mondta több alkalommal Paudits Béla.

A Blikk információja szerint ez így is lesz, ám hiába búcsúztatták már el, a színész lánya még nem tudta elengedni az édesapját.

„A lánya, Emília dönt majd a temetés részleteiről, egyelőre nem lehet tudni a pontos időpontot. Sokak szerint a mély gyász még nem engedte elbúcsúzni édesapjától, ezért nem rendelkezett még a hamvak elhelyezéséről”

– mondta a lapnak a család közeli ismerőse.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát