Létrehozva: 2018.09.03.

Csak a családja miatt nem jött haza a nyaralásról Bangó Margit!

Mesebeli helyen, Törökországban nyaralt a családjával Bangó Margit! Talán meglepõ, de a Kossuth-díjas elõadómûvész életében elõször vakációzott külföldön. Bár pályája során az egész világot bejárta, pihenés céljából még sosem utazott idegen országba, most is csak szerettei kérésére mondott igent.

Ám, hiába a pazar környezet, Bangó Margit hamar úgy érezte, hazahúz a szíve.

Õszinte leszek: már amikor kiértünk a repülőtérre, azon morfondíroztam, hogyan tudnék valahogyan visszafordulni.

De természetesen nem tettem meg, hiszen az unokám, Tina, a férje, Emilio és a két dédunokám már nagyon várta ezt az utazást. Nagyon szép helyen jártunk, és a török emberek nagyon vendégszeretőek voltak. Nagyon meleg volt, amit én nehezen bírok, ezért vagy a hűvös szobában vagy a medencében töltöttem a napot a dédunokáimmal" - mondta el a %RIPOST%-nak Bangó Margit, aki számára más szempontból is különleges volt ez az utazás.

"Életemben először voltam nyaralni, ilyen még nem fordult elő korábban. Eddig mind külföldre, mind pedig belföldre a munkám miatt utaztam, és bár az előadásaimmal bejárhattam az egész világot, pihenésre sosem jutott idő. Nehéz is volt ez a nyolc nap, hiszen életemben először fordult elő, hogy a világon semmi dolgom nem volt! Nem ehhez vagyok szokva. Az elmúlt ötvenegy évben szinte bőröndből éltem, láblógatásról eddig szó sem lehetett" - fogalmazott a mindig elfoglalt énekesnő.

A részleteket elolvashatod a hétfői %RIPOST% napilapban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

mandiner.hu

Baljós üzenet érkezett Kijevbe: Ukrajna hitelezői a pénzüket akarják

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait

SZTÁRDZSÚSZ

Félhetnek Schmuck Andor randipartnerei: elkészült a politikus leleplező könyve

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra