Létrehozva: 2018.09.25.

Hihetetlen, mire vállalkozik Gáspár Bea

Gáspár Bea átvette a stafétabotot. Gyõzike után, úgy fest, mostantól Bea keresi meg a betevõre valót.

Az utóbbi időben nagyot fordult a világ Gáspár Beával. Győzike felesége 25 éve főz, ez idő alatt pedig olyannyira magába szippantotta a gasztronómia világa, hogy egy főzőverseny első helyezése után reklámszerződéseket kapott, és hamarosan megnyitja saját lakáséttermet is.

Bea havonta ad majd borvacsorákat. Az utóbbi időben Győzike felesége sikert sikerre halmozott a főztjével. Úgy fest, hogy  Gáspáréknak szükségük is van Bea tudományára, hiszen Győzike mostanság eltűnt a színről. Még áprilisban jelentette be a showman, hogy visszavonul, így szinte bizonyos, hogy főként Bea lett a családfenntartó.

"Sokkal jobban örülök Bea sikerének, mint a sajátomnak" – jelentette ki korábban Győzike, majd hozzátette, hogy a továbbiakban csak alkalmanként akar szerepelni, inkább a háttérből szemléli Bea médiás szerepléseit. Úgy véli, eljött Bea ideje, ő maga már elfáradt, saját bevallása szerint kiöregedett a show-bizniszből. Győzike évek óta nem szerepelt kereskedelmi tévé műsorában sem, míg Bea jelenleg szárnyal. Három vacsorára készül, az egyikre akár 120 vendég is ellátogathat.

"Havonta egy alkalommal, három különböző helyszínen várom vendégeimet egy borvacsorára, ahol a családommal és a segítőimmel együtt eltölthetnek velem egy kellemes estét. A finom és laktató ételek mellett a jó hangulat is garantált" – kezdte Bea asszony, aki javában készül a rendezvényekre.

"Időben elkezdtük beharangozni a rendezvényeket, de még sok munkám van velük. A menüsort is véglegesítenem kell, de karácsonyig szerencsére még van időm. Többek között ezért vállalok egy hónapban egy vacsorát, mert szeretném a legjobbat kihozni magamból. Nagyon sok a tennivaló, nem akarom tönkretenni magamat, ahogy azt sem szeretném, ha bárki rossz szájízzel térne haza" – jelentette ki Gáspár Bea, aki nagyon örül, hogy kapós a főztje.

Ha több részletet szeretné tudni, olvasd el a %RIPOST% keddi lapszámában!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő