Létrehozva: 2018.09.15.

Újabb fordulat Nótár Mary bírósági ügyében

Egykori menedzsere még 2017-ben perelte be az énekesnõt.

Újabb fordulat Nótár Mary és egykori menedzsere, Lakatos Róbert ügyében! Amint a %RIPOST% is beszámolt róla, a Skyforce Kft. és a menedzser még 2017-ben perelte be az énekesnőt, miután az 2016 decemberében a Facebookon egy videóban őrjöngött, hogy erőszakkal tartották fogva őt.

"Jó hírnevünk, és személyiségi jogaink megsértése miatt indítottuk Nótár Mária ellen keresetet. Majd kaptunk egy kissé faramuci ítéletet: kölcsönösen fizetnünk kellett egymásnak ötszázezer forintot, és őt arra kötelezték, hogy az egyik sajtóorgánumban kérjen elnézést. Fellebbeztünk, mert nem értettünk egyet a bíróság ítéletével: nem volt kellőképpen feltárva az ügy! Sem a terhességével és annak elvesztésével, mellyel megvádolt minket, sem egyéb más valóságot nélkülöző állításait nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani. Ezt a másodfokú debreceni ítélőtábla jóváhagyta, hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és újbóli eljárásra kötelezte őket.

A Skyforce Kft. és személyesen Lakatos Róbert üdvözlöm ezt az ítéletet és remélem, hamarosan kiderül az igazság

- mondta el a %RIPOST%-nak Lakatos Róbert.

Az ügyben lapunk megkereste Nótár Mary ügyvédjét, dr. Kovács Attilát is. Megtudtuk, hogy az énekesnő nem örül a bírói döntésnek.

Az ügyfelem nem örült a hírnek, szeretett volna pontot tenni az ügy végére.

"Mivel Lakatos Róberték fellebbeztek, ezért mi is benyújtottuk a fellebbezésünket. Az ügyfelem elfogadta a bíróság ítéletét ellenben a Skyforce Kft-vel, akik nem tudtak beletörődni abba, hogy nem adott nekik igazat a bíróság!" - mondta el a %RIPOST%-nak dr. Kovács Attila.

origo.hu

Látni kell a madridi Bajnokok Ligája-dráma fő pillanatait!

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt

SZTÁRDZSÚSZ

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

SZTÁRDZSÚSZ

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára