Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.11.02.

Exkluzív fotó: Így ünnepelte születésnapját a magyar luxusfeleség

Nem kapott luxusautót, helyette partibuszban ünnepelte 40. születésnapját Köllõ Babett.

Ötven ember ünnepelte Köllő Babettet születésnapján. A Csak show és más semmi sztárja, október 30-án lett kereken negyvenéves, de Babett már egy héttel korábban, szombaton megtartotta a szülinapi partiját.

Tavaly ilyenkor még arról álmodott, hogy a jeles eseményre egy 25 milliós luxusautót kap ajándékba férjétől, ám kiderült, erről a vágyáról mostanra lemondott.

"Évek óta nagy álmom volt, hogy legyen egy Porsche Panamerám. Mondtam a férjemnek, hogy a 40. születésnapom egy olyan kerek évforduló, amire mindenképpen szeretném ezt az autót és bíztam benne, hogy ez így is lesz, de végül lebeszéltek róla. Egy közeli barátunk szerint ez az autó túlságosan polgárpukkasztó, itthon Magyarországon nagy eséllyel csak arra lenne jó, hogy mindennap megkarcolják az utcán. Nem akarom kivívni az emberek haragját, így megbarátkoztam a gondolattal, hogy nem lesz ilyen verdám” – árulta el Babett, aki úgy érzi, jól sikerült a születésnapja.

"Az összes barátom eljött, hatalmas élmény volt. Igaz, a sérülésem miatt csak mankóval tudtam mozogni, de ez sem vette el a kedvemet. Ötvenen voltunk, egy úgynevezett „partibusszal” vágtunk bele az éjszakába. Mindenki nagyon élvezte a panorámás diszkózást és a finom italokat. Miután átszeltük a belvárost, az egyik legnívósabb szórakozóhelyre mentünk”– áradozott Babett, aki rengeteg személyes ajándékot kapott, legfőképp élményekkel gazdagították a barátok, de a legnagyobb meglepetés mégis otthon várta.

Ha tudni szeretnéd, ki várta otthon a Csak show és más semmi sztárját, olvasd el a %RIPOST% pénteki lapszámában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

hirtv.hu

Áthúzott nadrágszíjas plakátok várják Magyar Pétert Debrecenben

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Ezt nem látták jönni: ledöbbentek Majka legújabb dalán a rajongói

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül