Létrehozva: 2018.11.29.

Pokoli fájdalom: Könyörög a műtétért a beteg Bangó Marika

Bár korábban félt az operációtól, most mindent megtenne, hogy túl legyen rajta.

Nyáron derült ki, hogy Bangó Marikának gerincsérve van, és ha ez még nem lenne elég, csípőízületi gyulladása is lett.

Először kerekesszékbe kényszerült, és bár egy augusztusi koncerten a zene hatására a mankót is eldobta és táncra perdült, állapota azóta rosszabbodott, a műtétet pedig folyton elhalasztják. Marika akkor is éppen pihengetett, amikor megkerestük, hogy az állapotáról érdeklődjünk.

„Néhány napja jöttem ki a kórházból. Lidokaint és gyulladáscsökkentőt fecskendeztek a gerincembe és fájdalomcsillapítót is kaptam infúzión keresztül. Akkor nagyon jó volt másfél napig, most ugyanúgy fáj mindenem. A műtét pedig csak tolódik, pedig elkerülhetetlen lesz. Az orvosom mindent megpróbál, hogy ne kelljen megoperálni, én eleinte nagyon féltem, de már semmit sem szeretnék jobban, mint túl lenni rajta. Ez így csak időhúzás, a fájdalom pedig elviselhetetlen”

- panaszolta a %RIPOST%-nak az énekesnő, akinek bár mindene a zene, fellépést egyáltalán nem tud vállalni, hiába hívják rengeteg helyre.

Hogy végül mikor operálják meg, és mikor tud visszatérni a színpadra, azt Marika sem tudja. Csak reméli, hogy minél hamarabb felépül és újra egészséges lesz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

life.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: új lehetőségek, új célok

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni