Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.12.21.

Váratlan fordulat: Döntött az ügyészség a magyar mulatóskirály ügyében

Az énekes ellen még idén nyáron indult büntetõeljárás tavaly decemberi balesete miatt.

Fellélegezhet Kis Grófo, a Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség ugyanis megszüntette az ellene folyó eljárást, amit idén júliusban kezdeményeztek közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.

Ahogy arról a %RIPOST% már korábban beszámolt, az énekes 2017 decemberében ütközött össze két kamionnal az M1-es autópályán, Tatabánya térségében. A balesetben Grófo három utasa sérült meg, a fehér Audi pedig teljesen összetört.

Dr. Miskolczi Ivett, a Komárom-Esztergom megyei főügyészség szóvivője elárulta lapunknak, hogy az ügyészség nyáron 6 hónapra felfüggesztette és közvetítői eljárásra utalta az ügyet, november 29-én pedig meghozták a végleges döntést.

"November huszonkilencedkén az ügyészség jogerősen megszüntette a büntetőeljárást, az ezt megelőző közvetítői eljárást követően. Ehhez a közvetítői eljáráshoz arra volt szükség, hogy a terhelt és a sértett is kezdeményezze, valamint, hogy a terhelt beismerő vallomást tegyen" - nyilatkozta lapunknak a szóvivő.

Természetesen megkerestük Kis Grófót is, aki boldogan erősítette meg a híreket.

"A hír igaz, megszüntették az ellenem folyó eljárást, nagyon örülök a döntésnek. Zenésztársammal, aki megsérült a balesetben azóta is nagyon jó a viszonyunk, mindent megbeszéltünk, szerencsére nem szenvedett komolyabb sérülést"

- mondta a %RIPOST%-nak a mulatóskirály, aki így nyugodtan készül a karácsonyra, és mindenkinek üzeni, hogy az ünnepek alatt fokozottan vigyázzanak az utakon.

 

 

origo.hu

Itt vannak a pontos részleteket a Békemenetről!

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

borsonline.hu

Végleg vége? Kiderült, miért szakíthatott L.L. Junior és Dárdai Blanka

hirtv.hu

Konteósra vette a figurát Magyar Péter Miskolcon

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Mutatjuk Magyar Péter igazi arcát

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó