Létrehozva: 2019.01.05.

Exkluzív részletek: Egy hétig ünnepel a 80 éves Korda György

A legendás táncdalénekesnek könny szökött a szemébe, amikor megkapta Orbán Viktor köszöntõlevelét.

Hetedhét országra szóló mulatozással ünnepel Korda György, aki pénteken töltötte be 80. életévét. A legendás táncdalénekes a %RIPOST%-nak elárulta: el sem hiszi, hogy így elszaladtak az évek, lélekben ugyanis fiatalabbnak érzi magát!
 

Pénteken már kora reggel óta percenként csörgött Korda György telefonja, a születésnapos énekes alig győzte megköszönni a sok gratulációt és jókívánságot. A felfokozott érdeklődés persze nem meglepő, hiszen a 80. születésnap valóban óriási mérföldkő a legendás énekes életében. Korda ennek megfelelően meg is adja a módját az ünneplésnek. Egy héten keresztül tart a banzáj, melynek során felesége, Balázs Klári, a család és a legjobb barátok mellett az ország legfontosabb emberei is felköszöntik.

„Furcsa érzések kavarognak bennem, el sem hiszem, hogy ennyi idős vagyok. Úgy izgulok, mint egy gyerek! Már péntek délelőttig három tortát kaptam! Január 3-án, csütörtök este kezdődött: egy pókerpartin ünnepeltek meg először a barátaim, péntek délben pedig állami köszöntésben részesültem. Ezt követően péntek este folytatódott a buli a Korda Piano Bárban” – mesélte lelkesen lapunknak az ünnepelt.

A kerek évfordulóról Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is megemlékezett. Egy olyan születésnapi köszöntőlevelet küldött Kordának, amit péntek délután Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, országgyűlési képviselő adott át a nevében.

„Megmondom őszintén, könny szökött a szemembe! Bár még soha nem találkoztam személyesen Orbán Viktorral, sorai tele voltak érzelemmel és szeretettel. Nagyon meghatódtam”

– mondta a %Ripost%-nak az ünnepelt.
 

Ám a partisorozat ezzel még nem ér véget! Jövő héten is több napon keresztül tart majd Korda ünneplése.

Hogy hol és miként folytatódik Korda György 80. születésnapjának köszöntése, az kiderül a %RIPOST% napilap mai számából.

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő