Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.01.03.

Leleplező fotók: Kolléganőjét szereti Pintér Tibor

Pintér Tibor és új barátnõje mindent megtettek, hogy eltitkolják, mégis kiderült az igazság.

A Nemzeti Lovasszínház igazgatója novemberben szakított előző kedvesével, de, úgy fest, nem sokáig siratta Fridát.

Ahogy a Ripost arról elsőként beszámolt, a két ünnep között intim helyzetben kapták lencsevére Tibort, amint új szerelmét ölelgette, simogatta, az Álomutazók előadásán. Tenya és a fiatal, sötét hajú szépség a mesedarab alatt szinte teljesen megfeledkezett a külvilágról, így lehetett, hogy nem vették észre, amikor a %RIPOST% egyik olvasója a közönség soraiból lefotózta őket.

Megpróbáltuk megszólaltatni a színészt, aki nem kívánt nyilatkozni az ügyben, azonban nem is cáfolta az új barátnő létét. A fotók amúgy is magukért beszélnek és azok alapján nem titok többé, hogy Pintér Tibor a kolléganőjével került közelebbi viszonyba.

Ilyés Jenifer 2012-ben, a Megasztár 6. évadában tűnt fel, ám csak a válogatóig jutott, aztán az X-Faktorban 2014-ben láthatták újra a nézők, ott bekerült a top 12-es döntőbe, de a versenyt nem nyerte meg. A fiatal tehetség azonban, nemcsak az énekhangjával, hanem a szépségével is lenyűgözte a közönséget. 2013-ban Miss Balcsinak választották, 2017-ben pedig a Miss World Hungary legszebb 20 lánya közé került. Nem csoda, hogy Jenifer hamar elbűvölte Tenyát. Tavaly még főszerepet is kapott a nagy port kavart Jimmy–musicalben. A darab kapcsán már a színpadon is többször egymásba fonódtak, így meglehet, hogy már akkoriban elindult közöttük valami.

Egy biztos: Tenya még csak néhány hete szakított exével, Fridával, és láthatóan nem vesztegette az időt.

Tiborról és Jeniferről még több fotót, a %RIPOST% csütörtöki lapszámában találsz!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül