Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.03.29.

Négy napig bujkált Növényi Norbert

Az egykori olimpikon úgy gondolta, világgá megy. Ígéretét tettre is váltotta, négy napig rejtõzködött.

Nem telt eseménytelenül Növényi Norbert gyermekkora, aki egészen kiskorától kezdve készült a sportolói pályára.

Szinte bármit megtett volna azért, hogy sikeres birkózó váljon belőle. Olyannyira, hogy olykor a tanulás helyett is inkább az edzéseket választotta.

"Hetedikes voltam, nagyon készültem az Úttörő Olimpiára, meg akartam nyerni. Annyira, hogy emiatt nem is mentem iskolába. Az osztálytársaimmal egy környéken laktunk, ők falaztak nekem. Mikor a tanárnő kérdezte, mi a helyzet velem, ők rávágták, hogy beteg vagyok”

– kezdte a 95.8 Sláger FM-en Növényi, akinek iskolakerülése egész sokáig titokban maradt.

"Majdnem két hónapig nem mentem iskolába. Otthon mindig kérdeztek a suliról, én pedig azt mondtam minden rendben van. A suli helyett edzettem, futottam, de senki nem tudta, hogy nem járok suliba, csak az osztálytársaim és az öcsém”

– mondta az olimpikon, aki végül lebukott. A tanárnő ugyanis ellátogatott hozzájuk, Norbi pedig azonnal menekülőre fogta.

"Ahol laktunk ott volt egy kis erdő. Az utolsó ház pincéjébe mentem, szerencsém volt, mert ott ment a fűtéscső. Összeszedtem a lábtörlőket és azon aludtam. Tényleg úgy voltam vele, hogy világgá megyek, de a negyedik napon nem bírtam tovább, hazamentem. Éhes voltam és egyébként se tudtam ott aludni. Mikor hazamentem édesanyám napokig ölelgetett, édesapám viszont nem szólt hozzám. Ez volt az egészben a legrosszabb. Meg az, hogy apukám végül azzal büntetett meg, hogy nem indulhattam az Úttörő Olimpián”

– mesélt a Sláger Reggelben a történtekről Növényi Norbert.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Gólrekordot döntött a Fradi, kiütéssel nyert az NB I-ben

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

metropol.hu

Eddig tart a nyárias meleg, az egész országot elmossa az eső

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül