Létrehozva: 2019.07.11.

Óriási fordulat Sas József állapotában, ezt mondta a lánya

A 80 éves kabarékirályt jelenleg a MAZSIHISZ Szeretetkórházban kezelik.

Hála a rendszeres gyógytornának, a család és a rajongók szeretetének és persze a kitartásnak, Sas József felállt a kerekesszékéből!

A kabarékirályt jelenleg a MAZSIHISZ Szeretetkórházban kezelik, egy kétágyas szobát kapott. Bár a %RIPOST% egyik olvasója egy szerkesztőségünkbe eljuttatott levélben azt állította: látta a humorista névre szóló kerekesszékét a kórház folyosóján, lánya szerint apja egyre ügyesebben mozog.

Sas József talán maga sem gondolta volna, hogy négy hónappal súlyos, kétoldali sztrókja után újra járni fog. Hiszen egy hete még arról szóltak a hírek, hogy a 80 éves humorista lába nem elég erős ahhoz, hogy önállóan mozogjon. Õ azonban rendületlenül hitt a felépülésben, és abban, hogy egy nap még a színpadra is visszatérhet. Egyik olvasónk néhány napja épp ott járt a zuglói szeretetkórházban. Egy levélben azt írta, hogy látta a humoristát, amint épp a szobájában fekszik. Az ajtó elé pedig oda volt tolva egy kerekesszék, rajta egy papírral, amin ez állt: Sas József tulajdona.

Ezek után megkerestük a kabarékirály lányát, hogy édesapja állapota felől érdeklődjünk. Ágnes boldogan újságolta el a Ripost-nak, hogy József egyre jobban van.

Nyilatkozatát a %RIPOST% csütörtöki számában olvashatod!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kapus választotta szét a pályán balhézó sztárfocistákat Szoboszlaiék meccsén

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

mandiner.hu

Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát