Létrehozva: 2019.08.28.

Ezért késik Demcsák Zsuzsa esküvője

Demcsák Zsuzsa nemrég még boldogan kürtölte világgá, hogy az augusztus 21-i születésnapján indiai szerelme feleségeként ébred majd...

Attól volt hangos néhány hete a sajtó, hogy Demcsák Zsuzsa a 41. szülinapja előtt igent mond Krishannak. Ugyanakkor a bürokrácia sokkal jobban megnehezíti az életüket, mint azt elsőre gondolták. Az indiai férfi ugyan egy hónappal ezelőtt megérkezett Magyarországra, de az esküvő ettől még várat magára.A Ripost megkérdezte Demcsák Zsuzsát, milyen akadályokat kell elhárítaniuk a menyegző útjából, az Ázsia Expressz 2 sztárja pedig őszintén mesélt a felmerülő és nem várt nehézségekről.

„Szó sincs arról, hogy bármelyikünk is meggondolta volna magát az esküvővel kapcsolatban. Mióta Krishan itt van velünk, csak erősödött a kapcsolatunk, és ha lehet, még inkább szeretnénk hivatalossá tenni azt. A történet azonban a bürokrácia korlátai miatt korántsem úgy halad, ahogyan azt szerettük volna.”

- mondta a Ripost napilap szerdai számának a műsorvezető, aki azt is elárulta, hogyan változott meg a korábbi esküvői terv, és azt is, mikor kelnek útra férjével, hogy Indiában is összeházasodjanak.

Ha kíváncsi vagy a válaszaira, keresd a Ripost napilapot az újságárusoknál!

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát