Létrehozva: 2019.08.02.

Tiszta apja: először mutatta meg egyetlen fiát Stohl András

A Jászai Mari-díjas színész jelenleg nagyon boldog és kiegyensúlyozott, két kisebb gyermekével pedig nagyon sok idõt tölt együtt.

Negyvenhét évet várt Stohl András arra, hogy fia szülessen. A színész őszintén vallott lányának, Stohl Lucának a Tények Pluszban adott interjújában arról, mennyire szeretett volna mindig is egy fiúgyermeket.

Andriska öt évvel ezelőtt született meg, a kisfiút pedig most először mutatta meg a kameráknak. A gyerek tiszta apja, András pedig a szülői lét egy teljesen új dimenzióját ismerhette meg általa.

„Érdemes volt rá várni, de ezek megint olyan mondatok, amiket pont neked nem fogok mondani, és nem is szeretnék. De azt tudtátok, hogy nagyon vágytam egy fiúra.

Önmagamat látom benne kicsiben. Érdekes, hogy őt mi minden érdekli.

Az órám például benneteket soha nem izgatott, sem téged, sem Rebekát vagy Franciskát. Andriska kétévesen azt mondta, hogy ez az óra az övé, ez neki kell. Egyszer csak ránézel, és azt mondod, a csudába, ez mennyire más” – mondta el a lányának Stohl.

A színész mind a négy gyermekére nagyon büszke, és úgy érzi, újabban sokkal több időt tud velük tölteni, mint korábban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kapus választotta szét a pályán balhézó sztárfocistákat Szoboszlaiék meccsén

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát