Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.28.

Döbbenetes fejlemény Győzikéék autóbalesetének ügyében

Gáspár Győző kiborult, lelkileg teljesen összeomlott. Szerdára virradóra súlyos autóbalesetet szenvedett a család.

Szerdára virradó éjjel súlyos autóbaleset szenvedett Gáspár Győző és családja. A showman felesége, Bea asszony és kisebbik lányuk, Virág utazott az autóban, amikor balesetet szenvedtek a 21-es úton, Tar és Mátraverebély között.

Gáspár Bea és Gáspár Győző

Hivatalosan eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze a két személygépkocsi a négysávos főút Salgótarján felé vezető oldalán, ám a híresztelések szerint a piros Suzuki vezetője öngyilkosságot akarat elkövetni. Szerencsére Gáspárék nem sérültek meg, de Győző még a sokk hatása alatt volt, amikor megkerestük.

„Mit mondjak, hogy majdnem meghaltunk? Nem értem, hogy történhetett ez meg. Bea vezetett, én ültem mellette és hátul Virág utazott, amikor egy pillanat alatt belénk vágódott a piros autó. Csak a csodának és a nagyon biztonságos autónknak köszönhetjük, hogy nem maradtunk ott. Még most is az jár a fejemben, hogy ha meghalunk, Evelin árván marad” – mondta kétségbeesve Gáspár Győző, aki szintén úgy hallotta, hogy a sofőr végezni akart magával. A családapa ettől még nagyobb drámának éli meg a balesetet.

Ha szeretnél még több részletet megtudni, olvasd el a Ripost csütörtöki lapszámában!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

ripost.hu

„Pénzt kérek a pasimtól, amikor nálam van: a víz nincs ingyen”

vg.hu

Tiltakozás fogadta Németországban a Budapesten nemrég fellépő orosz operaénekesnőt

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül