Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.20.

Részletes listát írt a magyar sztárokról Judy: Ezért tette!

Több száz felvételt nézett meg az interneten az énekesekről, színészekről, és sportolókról Judy! Úgy hitte, hogy magába szívta a kellő tudást, amivel brillirozhat majd a TV2-es produkció, a Nicsak, ki vagyok? első élő adásában, ám nem volt könnyű dolga. A csatorna rendesen feladta neki a leckét.

Hatalmasat szólt a TV2 vadonatúj műsora, a Nicsak, ki vagyok? vasárnapi első élő show-ja! A négy jelmezes közül hárman fel is fedték magukat, Szőke Zoltán bújt meg a Bagoly jelmezben, az Asztronauta Jollyt rejtette, míg Vajna Tímea fedte fel magát a Szőrmók maskarából.

A két sztárcsapat közül Ábel Anita, Ganxsta Zolee, Kajdi Csaba „Cyla” hármasa hozta el végül az első pontot, jóllehet, a másik csapat egyetlen női tagja, Judy mindent megtett, hogy ez másképp alakuljon. A Groovehouse énekesnője a Ripost-nak árulta el, hogy ő nagyon is komolyan vette a feladatát és már hetekkel a műsor kezdete előtt aprólékos kutatómunkát végzett. Részletes listát írt a lehetséges versenyzőkről, akikről tucatnyi videót és fotókat is megnézett, hogy beazonosíthassa őket.

Fotó: Bánkúti Sándor / Bors

„Szeretem a humort, de rólam tudni kell, hogy én hihetetlenül komolyan tudok venni mindent. A műsort is nagyon komolyan veszem! Már hetek óta csak neveket irkálok fel. Meghallgattam különböző felvételeket is, órákat kutattam sportolók után, hogy kik azok, akik esetleg jól énekelnek. Igyekeztem minden apró részletre odafigyelni, és próbáltam belekapaszkodni egy-egy jellegzetességbe. De még így sem volt könnyű dolgunk. Bevallom, a listámon egyébként ott volt Jolly. De, ha engem agyonvernek sem jöttem volna rá, hogy ő van az Asztronauta jelmezben. Brutálisan nehéz” – mondta el Judy, aki bár izgult a műsor előtt, de ennek ellenére is nagyon jól érezte magát.

„Azért kapkodtam a fejem, de próbálok beilleszkedni. A többiek picit lazábbak, ők tapasztaltabbak. Én picikét fegyelmezetten álltam a dologhoz. Nem beszéltem olyan sokat, de azt hozzátenném, hogy ez azért is volt, mert Majkát kicsit nehéz lett volna túlkiabálni. Inkább csendben maradtam, és vártam a megfelelő pillanatra. Aztán kicsit szétcsaptam közöttük. De nagyon jól éreztem magam” – magyarázta a Ripost-nak a Groovehouse énekesnője, aki ezúttal új szerepben mutatta meg magát a tévében, de a show házigazdája, Tilla végig segítette és biztatta őt.

Erről a további részleteket elolvashatod a Ripost napilap csütörtöki számában, amiben Judy arról is beszél, hogyan kezeli a műsor alatt felmerülő vitákat, sértéseket. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Baljós üzenet érkezett Kijevbe: Ukrajna hitelezői a pénzüket akarják

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül