Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.27.

5 milliót követel Győzikééktől a nő, aki miatt majdnem meghaltak

Gáspár Bea nem hitt a szemének, amikor kézhez kapta a bírósági végzést. Teljesen kiakadt a család...

Ahogy arról korábban a Ripost is beszámolt, kis híján Gáspár Bea, Virág és Győzike életébe került az a különös baleset, amit a 21-es főúton szenvedtek el 2019-végén. K. Barbara ugyanis eddig tisztázatlan körülmények között áthajtott a szabályosan közlekedő Bea asszony sávjába, aki ugyan megpróbálta elkerülni az ütközést, de erre esélye sem volt.Elmondása szerint a vétkes sofőr szándékosan kormányozta neki az autóját.

Fotó: Sulyok László

Az ügy ugyan még koránt sincs lezárva, de most különös fordulatot vett, hiszen a hölgy pert indított a Gáspár-család három tagjával szemben, mivel véleménye szerint rá nézve becsületsértő és rágalmazó mondatok hangzottak el Evelin, Bea és Győző szájából a balesetet követően közzétett videóikban. K. Barbara 5 millió forintot követel a családtól, amit Gáspár Bea nevetségesnek és felháborítónak tart.

Fotó: Ripost

„Tény és való, hogy a baleset után, amiről még ma sem tudjuk, hogy a véletlen műve volt-e, vagy szándékos, csináltunk olyan élő bejelentkezéseket, amiben kissé indulatosan fogalmaztuk meg a véleményünket a hölgyről, de hát majdnem meghaltunk!”

- kezdte még most is feldúltan Bea asszony, akit azért is meglepett az ellene és családtagjai ellen tett feljelentés, mert őket a salgótarjáni rendőrség szó szerint elzavarta.

„Milyen világot élünk? Végül még mi leszünk a hibásak, amiért merészeltünk életben maradni? Egyébként ezt csak annak köszönhetjük, hogy egy biztonságos autóban ültünk, mert ha Barbarán múlik, ma nincs kit és nincs miért perelnie… Azt csak csendben jegyzem meg, hogy amikor mi akartunk feljelentést tenni ellene, egyszerűen elküldtek minket a kapitányságról”

- fakadt ki lapunknak Bea, aki kínjában csak nevetni tud a vétkes sofőr képtelen követelésén.

Fotó: Gáspár Győző

„Ez a nő, aki mára csak közvetítőn keresztül hajlandó kommunikálni velünk, és annyira sem volt képes, hogy legalább bocsánatot kérjen, most 5 millió forintot követel tőlünk rágalmazásért és becsületsértésért. Ez egyszerűen nonszensz és nyilván harcolni fogunk, mert egy fillért sem vagyunk hajlandóak fizetni”

jelentette ki Bea. Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen az autójában a baleset következtében tízmilliós nagyságrendű kár keletkezett, aminek a biztosító csak a töredékét térítette meg.

„A hölgyet vajon érdekli, hogy nekem a baleset óta nincs autóm? Nyilván nem, de persze nem is tudja, mert annyit sem kérdezett eddig, hogy hogy vagyunk! De arra van esze, hogy pénzt követeljen tőlünk. Lehet, ebből szeretne új autót venni, hogy megint emberéleteket veszélyeztethessen az utakon?! Kapott egy „ejnye-bejnyét” és még a jogsija is megvan. Isten nem siet és nem is felejt...”

- zárta le Gáspár Bea.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kondenzcsík ártalmatlan pára vagy halálos méreg?

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül