Létrehozva: 2020.03.16.

Mága Zoltán hihetetlen felajánlást tett

A hegedűművész ha teheti, mindig a jó ügy mellé áll, most is így tett!

Nehéz időkben Mága Zoltán mindig segít, amivel tud, és amikor igazán összefogásra van szükség, erre biztat másokat is, főleg most, hogy a gyerekeknek a digitális tanulást kellett bevezetni.

 

„Jó döntésnek tartom, ahogyan a veszélyhelyzet elhárításához szükséges korlátozó intézkedések elrendelését is. Azonban tudom, hogy ez az új oktatási helyzet nagyon sok gyermeknek, hátrányos helyzetben élő családnak komoly kihívást, próbatételt jelent, mert nem rendelkeznek az ehhez szükséges informatikai, technikai eszközökkel„ – fogalmaz Mága Zoltán.

„Egy barátommal segítem, támogatom a hátrányos helyzetben élő roma és nem roma származású gyermekek oktatását, képzését. A közös felelősségvállalás és áldozathozatal jegyében 100 darab tabletet vásárolok a rászoruló gyermekeknek, azoknak, akik nem rendelkeznek ilyen informatikai eszközökkel, és szüleiknek komoly anyagi problémát okozna azok beszerzése.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait

SZTÁRDZSÚSZ

Félhetnek Schmuck Andor randipartnerei: elkészült a politikus leleplező könyve

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra