Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.16.

Újabb fantasztikus kezdeményezéssel rukkolt elő Schmuck Andor

A Tisztelet Társaságának elnöke pontosan tudja, hogy a koronavírus miatt a magány lehet az egyik legnagyobb ellensége az embereknek.

Arról már beszámoltunk, hogy Schmuck Andor és fiatal felesége, Eszter nemrég egy akciót hirdetett, hogy segítsen az időseknek bevásárolni a koronavírus idején, abban az esetben, ha nekik már tilos lesz kimerészkedni az utcára.

Fotó: Facebook

Nem telt el több néhány napnál, a politikus újabb remek kezdeményezéssel rukkolt elő. Ez nem más, mint a „Ne menj, inkább csevegj” névre hallgató akció, amihez már több mint négyszázan csatlakoztak, fiatalok is.

„Pontosan tudom, hogy a magány is nagy ellenség lehet az elkövetkező időszakokban, hiszen sokan egyedül élnek. Ezért létrehoztunk egy telefonos társalkodó csoportot az alábbi témákban: háziállat, kertészkedés, konyha, irodalom, zene, színház, családi esetek. Bárki csatlakozhat, aki szívesen beszélgetne telefonon valakivel, aki magányos és talán most még idegen, de később ebből szoros barátság szövődhet” – fogalmazott Schmuck.

„Mi az összesítés után, minden témakörben az oda jelentkezőknek elküldjük a telefonszámokat és neveket, utána már csak hívni kell egymást. Fontos ez egy lehetőség, nem kötelező a részvétel. Ez a kezdeményezés azoknak teremt lehetőséget, akik szívesen beszélgetnének másokkal, anélkül, hogy kimozdulnának otthonról” – tette hozzá.

Az érdeklődők a [email protected] e-mail címen jelentkezhetnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül