Létrehozva: 2020.04.29.

Felháborító, amit Tóth Andival tettek: Sírás lett a vége

A gyönyörű énekesnő nehezen élte meg, amikor ellopták az Instagram-fiókját, és letörölték a képeit.

Tóth Andinak néhány hete ellopták az Instagram-fiókját, amit – mint kiderült – nagyon nehezen élt meg. Az énekesnő most először beszélt a kamerák előtt a történtekről, és azt is elárulta, hogy sírt a történtek miatt.

Fotó: Instagram

„Nemrég feltörték az Instagram-fiókomat és négy évre visszamenőleg kitöröltek minden képet. Az életem lepergett előttem. Milyen szörnyen hangzik ez, hogy az Instagramon vagyunk fennakadva, de rossz volt. Nem gondoltam volna, hogy három nap után beszélni tudok majd róla, mert akkor, abban a helyzetben sírtam” – árulta el Andi a Life TV-n futó Nyugi! Köztünk marad című műsor kedd esti adásában, aki azt is hozzátette, hogy azóta szerencsére már visszaszerezte a fiókját.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait

SZTÁRDZSÚSZ

Félhetnek Schmuck Andor randipartnerei: elkészült a politikus leleplező könyve

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra