Létrehozva: 2020.05.14.

Komoly döntés: Pécsi Ildikó sírhelyet vásárolt magának

Pécsi Ildikót megrémiszti a világjárvány, férjével nem is hagyják el otthonukat.

Pécsi Ildikó úgy tartotta, hogy már sok mindent megélt, de ez a világ- járvány érhető módon megijesztette. Úgy döntött, férjével megvásárolják saját sírhelyüket, persze ezt csak egy korai felkészülés gyanánt.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Ilyen szörnyű helyzetben talán még sosem volt a világ! Ez mindenkinek új, senki sem tudja, hogyan tovább. Minden egyes nap szembetalálja magát az ember valami újjal, amire figyelni kell, és itt bizony az életünk a tét” – mesélt félelmeiről Pécsi Ildikó a Hot! Magazinnak. A színésznő egyébként azt sem titkolta, hol vásárolták meg későbbi nyughelyüket.

„Édes jó Lajosommal már megvan a nyughelyünk is a gödöllői temetőben. Ez a város volt az életünk, itt szeretnénk nyugodni is” – árulta el kendőzetlenül Pécsi Ildikó.

A veszélyhelyzetre való tekintettel egyébként férjével nem mozdulnak ki, számukra ott van a gödöllői házuk csodás panorámája és a mesés kertjük, ahol mindig igazán jól érzik magukat. A színészpárnak az a legfontosabb, hogy együtt lehessenek, és reménykednek abban, hogy még ez sokáig így maradhat.

„Bízom benne, hogy még sok szép évet tölthetünk el kettesben” – zárta sorait Pécsi Ildikó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát