Létrehozva: 2020.06.21.

Szokatlan helyzetben kapták lencsevégre Győrfi Pált, ezt is bevállalta

A mentők szóvivője boldogan vállalta az új kihívást.

Június 21-én, Apák napján indítja útjára új videóinterjú-sorozatát a csalad.hu, Deszkások címmel. A csalad.hu oldalán kéthetente jelentkező sorozatban Takács Bence közismert férfiakat kérdez majd egy szokatlan szituációban: vasalódeszka mellett állva, ingvasalás közben.

Fotó: Förster Tamás

Az őszinte beszélgetések – hogy is lehetne másképp vasalás közben szót váltani – fókuszában ezúttal a családi kapcsolatok és az otthoni szerepek állnak majd. Az élre vasalt inggallérok, a jól ismert férfiak eddig látott arcéle mögött pedig felsejlik a hírességek otthoni világa, szerepkonfliktusaik, apai és férji hivatásuk megélésének dilemmái.

A valódi iron man kihívást elsőként Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője vállalta el. Könnyed, humorral teli beszélgetés részesei lehetünk, ahol bepillantást enged családi életébe is.

Megtudhatjuk, mit csinálnak gyerekei, ha meglátják a tévéképernyőn, valamint azt is, hogy családjában ki dönti el, hogy milyen filmet nézzenek, de beszél félelméről is.

A Deszkások sorozat következő vendégei, akik a vasalódeszka mellé állnak: Gundel Takács Gábor, Kovács András Péter és Trill Zsolt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni