Létrehozva: 2020.11.24.

Ezért járt orvosnál Csepregi Éva

Beadatta az influenza elleni védőoltást Csepregi Éva! Orvos ismerősei tanácsára jelentkezett be az injekcióra.

Két hete már, hogy beoltattam magam az influenza elleni védőoltással. Az igazság az, hogy egyébként nem nagyon szoktam, az elmúlt években sem kértem, de most az orvosok is mondták, hogy szükséges lenne” – mondta el a Ripostnak az énekesnő.

Fotó: Szabolcs László

Picit érzékeny volt a szúrás helye, és mintha be is náthásodtam volna utána. De megnyugtattak, hogy ez természetes, nem kell megijedni, mert ezek a kisebb „tünetek” előfordulhatnak az oltás után. Néha előjön a felső légúti problémám is, most is egy picit rekedtes a hangom, valószínűleg emiatt és semmi komoly” – folytatta Csepregi, aki hozzátette, rengeteg koncertje maradt el idén. Ez anyagilag nagy kiesést jelent a számára.

Napról napra gondolkozom azon, hogyan vészeljem át ezt az időszakot. Anyagilag nagyon megvisel, hiszen rengeteg buli maradt el, nyolcvannál már abbahagytam a számolást. De be kell, hogy valljam, azon a kevés koncerten is volt bennem félsz a koronavírus miatt. Pláne, hogy a közvetlen környezetemből sokan elkapták a fertőzést. Nagy kiesést jelent ez anyagilag, és sok a veszteség, de amennyire tudom, összehúzom a nadrágszíjat. Próbálom túlélni.”

A Neoton Família énekesnője igyekszik elfoglalni magát. Sokat olvas, filmeket néz és dalokat is ír.

„Szerencsére nem az a helyzet, mint tavasszal, tehát ki lehet menni. De nem unatkozom, igyekszem elfoglalni magam. Bár közeleg a tél, én kicsit nyaralósra vettem a figurát. Olvasok, filmezek, alkotok” – mondta el Éva, aki reméli, sikerül úgy átvészelnie ezt az időszakot, hogy nem kapja el a fertőzést. Ennek érdekében mindent meg is tesz.

„Sokféle vitamint szedek, próbálom az immunrendszeremet erősíteni. Gyömbér, citrom és méz: ezek a titkos fegyvereim. Eddig beváltak” – tette hozzá mosolyogva az énekesnő.

Készül a karácsonyra Csepregi Éva otthonában látná vendégül a családját. Tervezgeti a karácsonyt, de tudja, hogy a közös vacsorát lehet le kell majd fújnia a vírushelyzet miatt. „Lett egy téli kertem, és azt tervezem, hogy karácsonykor ott gyűlik össze a család. Nővéremnek lesz a szülinapja, nekem a névnapom. De nem tudom, hogy lesz-e lehetőség az ünneplésre. Attól függ, mik lesznek a rendelkezések.”

 

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

mandiner.hu

Kínával Párizs barátkozhat, Budapest nem – a francia elnök kaviárral fogadta Hszi elnököt

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő