Létrehozva: 2020.11.22.

Ördög Nóra helyét Kárpáti Rebeka vette át: ezt mondta a Ripostnak

Az Újratervezés két műsorvezetője immár Stohl András és Kárpáti Rebeka.

A családok élete gyökeres változáson megy keresztül az Újratervezők segítségével. Most Ördög Nóra bejelentette: átadja a stafétabotot, és Stohl András mellett hétfőtől Kárpáti Rebeka lesz a TV2 sikerműsorának, az Újratervezésnek a műsorvezetője.

Fotó: TV2

„Hálás vagyok a sorsnak, és a TV2-nek, hogy bizalmat szavazott nekem műsorvezetőként az egyik kedvenc produkciómban, az Újratervezésben. Megmondom őszintén, hogy izgultam az elején, hiszen igazi mély víz volt számomra: nem könnyű műfaj, valamint a kedvenc női műsorvezetőm, Ördög Nóra után és Stohl András mellett kellett teljesítenem.Hatalmas megtiszteltetés ez a számomra. Andris rengeteget segített, sokat tanultam tőle, nagyon élveztem a közös munkát. Imádtam a forgatásokat, és örülök, hogy én is hozzátehettem a családok álmainak megvalósításához” - mondta Kárpáti Rebeka a Ripost-nak.

Vadonatúj részek minden hétköznap este 22:40-től.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Gyorsforgalmi átadás-dömping: kedden újabb autóutat adnak át Magyarországon

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

travelo.hu

Hatalmas méretű lyukak tátonganak az Antarktisz jegében

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait

SZTÁRDZSÚSZ

Félhetnek Schmuck Andor randipartnerei: elkészült a politikus leleplező könyve