Létrehozva: 2021.03.25.

Videóban vallotta be Curtis, hogy hűtlen volt

Curtis többé már nem titkolja: többször is megesett, hogy kikacsintgatott a kapcsolataiból, a házasságából.

Szerző ripost

Curtis nyíltan bevallotta a kamera előtt, hogy sokszor volt hűtlen, és igazából az összes barátnőjét megcsalta. Vagyis volt feleségét és kisfia édesanyját, Krisztit is. A rapper hozzátette, hogy a mostani kapcsolatában hűséges, még nem kacsintgatott félre.

Sokszor volt hűtlen Curtis (Fotó: Ripost)

„Tottinak volt egy mondása – a Rómába focizott, saját nevelés volt, ott kezdte, ott vonult vissza – és ő mondta, hogy az összes feleségemet megcsaltam, de a Rómát soha. Én az összes csajomat megcsaltam, az Újpestet soha. Mondjuk Judyt még nem csaltam meg. De nem is fogom. Nem úgy állsz neki, egy kapcsolatnak, hogy meg fogod vagy nem fogod megcsalni” – magyarázta az 1 Kanapén című internetes műsorban Curtis, aki hozzátette, hogy azok a zenészek, akik a szakma mögé bújnak, és ezzel magyarázzák hűtlenségüket, mind sunyik és hazudnak.

A rapper könnyedén megmagyarázta, hogy miért lépett sokszor félre.

„Férfi vagyok, és így vagyok kódolva” – zárta le a témát.

Még nem szerelmes Curtis már több mint fél éve alkot egy párt a válogatott kosárlabdázóval, Barnai Judittal. A rapper elárulta, hogy ugyan még nem szerelmes a lányba, de nagyon boldogok együtt.

 

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő