Létrehozva: 2021.05.14.

Drogkereskedelemmel vádolják Árpa Attilát: Megszólalt a színész

Két évvel a razzia után a rendőrség lezárta a nyomozást, majd vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek Árpa Attila drogügyét.

A police.hu péntek reggeli közleménye szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya öt férfit gyanúsít kábítószer-kereskedelemmel. A nyomozást most fejezték be, az iratokat az ügyészségre küldték meg. A rendelkezésre álló adatok szerint az egyik gyanúsított több forrásból rendszeresen szerzett be kokaint saját és ismerősei részére. XII. kerületi lakásában is tartott olyan bulikat, ahol a vendégek is kaphattak kábítószert – alkalmanként úgy, hogy fizettek érte.

A fővárosi rendőrök 2019. március 22-én az egyik ilyen buli előtt az utcán fogták el azt a két férfit, akik a házigazda megbízásából a kokaint megvásárolták. Ugyanezen a napon elfogták és őrizetbe vették a dílert is, aki a drogot grammonként 20.000 forintért árulta újbudai lakásán.

Kábítószer-kereskedelemmel vádolják Árpát (Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

A rendőrségi közlemény kitér arra is, hogy az eljárás során öt férfit gyanúsítottak meg kábítószer-kereskedelemmel. Közülük egy magyar állampolgár jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll, a többiek szabadlábon védekeznek.

Bár a közlemény nem nevezi meg a gyanúsítottakat, a 2019. márciusi időpontból azonnal kiderül, hogy ez a történet ugyanaz, amelyről akkor szinte az összes hazai sajtóorgánum beszámolt: drograzziát tartottak Árpa Attila lakásában – írta meg a Bors.

A színésznél aznap házibuli volt, ekkor törtek a társaságra a zsaruk, akik hosszú órákig tartó házkutatás követően kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg a színészt és több társát. Ezzel egy időben, az üggyel összefüggésben más helyszíneken is házkutatás folyt, a Felderítő Főosztály nyomozói nettó össztömegben 128 gramm kokaint, 18 gramm amfetamint, 9 gramm marihuánát és 63 tabletta extasy-t foglaltak le.

A Bors megkereste az ügyben Árpa Attilát, akit nem lepett meg a tény, hogy súlyos bűncselekménnyel vádolták meg.

„Értetlenül állok az ügy előtt. Nincs ellenem semmiféle tárgyi bizonyíték, életemben nem kereskedtem kábítószerrel, azt pedig, hogy fogyasztottam, sosem tagadtam. Az ártatlanságom a bíróságon be is fogjuk bizonyítani. Nem én vagyok a magyar Pablo Escobar.”

origo.hu

Több száz szurkoló tüntetett, a magyar bajnokcsapat edzőjének kirúgását követelik

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő