Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.13.

Kiengedték a kórházból az infarktuson átesett Fásy Ádámot, ez történt vele utána

A népszerű műsorvezető szívét a múlt hét végén azonnal műteni kellett, alig egy-két órán múlott az élete!

Megnyugtató hír érkezett Fásy Ádámról, aki kevesebb mint egy hete szívinfarktust kapott, azonnal meg kellett műteni.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

A népszerű műsorvezető saját bevallására szerint sem vette elég komolyan a jeleket, annak ellenére, hogy már az infarktus előtt 6-8 nappal komoly mellkasfájdalomra panaszkodott. Csak a felesége unszolására ment el az orvoshoz, így Fásy Marika határozottsága is kellett ahhoz, hogy meg tudják menteni az életét.

Fásy szerencsére túl van a nehezén, ugyanis kiengedték a kórházból, a családja és a barátai pedig lesik minden kívánságát.

„Ez a fotó nem sokkal a kórház elhagyását követően készült. Amint hazaértem, István barátom finom húslevessel lepett meg, felesége, Apolka pedig egy tortát sütött egészséges alapanyagok felhasználásával, jelképezve az újjászületésemet. Ezentúl nemcsak márciusban ünneplem a születésnapomat, hanem május 7-én is. Ebben a rossz helyzetben, annyi minden alakult jól... A feleségem, Marika az én őrangyalom” – írta a Facebookon Fásy, aki természetesen az orvosoknak is nagyon hálás volt, hiszen mindent megtettek a felépüléséért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rejtélyes gond van az iPhone-okkal

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül