Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.05.04.

Így érzi magát Fejős Éva azután, hogy beoltották

A világjáró írónő beoltatta magát a koronavírus ellen.

A koronavírus-elleni oltás mellett tette le a voksát Fejős Éva. A népszerű írónő úgy gondolja, sokkal nyugodtabb az élete, amióta megkapta a vakcinát.

Fotó: Metropol

Biztonságban van

„Oltakoztam és ennek nagyon örülök, jobban biztonságban érzem magam és a családtagjaimat, szeretteimet. A maszk mindig rajtam volt, állandó kézfertőtlenítés, távolságtartás, ezeket tudtam tenni, és tudom most is. Attól, hogy már védett vagyok az oltások után, ugyanúgy fontosnak tartom ezeket az óvintézkedéseket addig, amíg ennyire köztünk van a koronavírus.„

Éjjeli bagoly

Azt gondolnák az emberek, hogy Évának több ideje maradt írni a pandémia alatt, ám az elképesztően kalandos és szenvedélyes történetekkel bizony csak napnyugta után volt ideje foglalkozni.

„Többet voltam ébren, mert a kislányomnak, Lindának nem volt bölcsi. Aztán most jött az óvodai szünet, olyankor inkább csak éjszaka tudtam írni. De persze nagyon hiányoznak az olvasók, a dedikálások, az olvasótalálkozók, mert a találkozások, és a személyes visszajelzések olyan erőt, boldogságot adnak nekem, mint a színészeknek a taps.”

Szívesen utaznak

Éva mindig is hatalmas világjáró hírében állt, hiszen a legtöbb regényéhez ezekből az utakból merített ihletett.

„Tavasszal mindig a Karib-térségbe vágyom, és időnként sikerül is eljutnom oda. Talán most is ott lennék, mondjuk Mexikóban, Playa del Carmenen, egy mindig zsúfolt, mindig izgalmas utcában jönnék-mennék a családommal, vagy éppen egy pálmafa alatt lazítanék, a tengert bámulva„ – mesélte a Metropolnak Éva, aki reméli, hogy hamarosan minden visszaáll a régi kerékvágásba és nekiindulhat a világnak.

Papíron a világban

Éva könyvei a járvány alatt még népszerűbbek lettek, hiszen az elmúlt egy évben nem tudtunk utazni, ám az írónő könyveivel akár a Föld legszebb helyein keveredhetünk nem várt kalandokba, románcokba...

„Szerencsére van miből táplálkoznom, mert korábban elég sokat utaztam, és általában ebből írtam a történeteket, amelyek egzotikus helyszíneken játszódnak. Most innen meglehetősen egzotikusnak és távolinak tűnik az Örökre Görögbe fő helyszíne, Santorini szigete, amit imádok, és már egy képen is visszaadja a görög hangulatot. Fehérre meszelt házak, kék kupolák, remek helyszín egy izgalmas, humoros regényhez. A másik helyszín Athén, a görög főváros, amit szintén imádok, de néhány fejezet erejéig egyik kedvenc helyszínem, egy karibi sziget, St. Lucia is felbukkan.”

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

borsonline.hu

Meglepetéseket tartogat az időjárás hétvégén

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

hirtv.hu

Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Mutatjuk Magyar Péter igazi arcát

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria