Létrehozva: 2021.05.21.

Felháborító: két férfi bánt el durván Szögeczki Ágival

Az influenszer is nehéz időszakon van túl, mint sokan mások, ám azt nem tudja elképzelni, miért olyan szívtelenek egymással az emberek.

Egy nap alatt két férfi is otrombán viselkedett Szögeczki Ágival. Az édesanyát először a boltban lökte meg úgy egy férfi, hogy majdnem elesett, majd a gyógyszertárnál keveredett szópárbajba egy másikkal.

Az átélt megpróbáltatásokról és a saját- illetve mások lelkiállapotáról aztán egy hosszú bejegyzést tett közzé.

Szögeczki Ági nehéz időszakon van túl (Fotó: LifeTV)

„Egészen elképesztő, félelmetes és egyben szomorú is, hogy az emberek nagy része mennyire feszült, idegbeteg, agresszív... Komolyan mondom, ma azt hittem kétszer is, hogy nem tudom visszafogni magam, pedig én aztán udvarias vagyok mindenkivel, és abszolút tisztelettel állok az emberekhez! De az, hogy egy nálam kétszer nagyobb, körülbelül velem egyidős 'úriember' szó szerint akkorát lök rajtam, hogy a kosár fog vissza, majd még ő kiabál rám, kikérem magamnak... Majd a gyógyszertárban, amikor szóvá merem tenni, hogy annyi ember tartózkodhat bent, ahány kassza van, és óvatosan szólok, hogy mindenki kivárta KINT a sorát, az inges, nyakkendős, jól szitualt MASZK NÉLKÜLI idősebb, kb. 65 éves szintén 'úriember' kinevet?!?!?! Majd arra kér, hogy hívjam a rendőrséget?!?! Hát, mi történik itt, mi történik az emberekkel?!?! Egészen elképesztő, ahogyan egymáshoz állnak, ahogyan egymást hergelik, kinevetik, ahogyan egymást bántják ott, ahol tudják, ahol lehet... Nem volt elég, amit átéltünk mindannyian, még most sem volt elég?!?” – fakadt ki az Instagram-oldalán Ági, aki megérti azt, hogy mindenkiben munkálkodik a feszültség, ám azt cseppet sem, hogy miért kell egymást bántani.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Ági Szögeczki (@szogeczkiagi) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait