Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.19.

Cooky bevallotta: Ennek a válogatottnak szurkol a magyar-francia meccsen

Hajrá!

„Ria, ria, Hungária” – skandálja majd szombat délután Cooky a Magyarország-Franciaország Eb-selejtezőn.


Fotó: Life TV

Bár a népszerű rádiós műsorvezető Franciaországban született, Párizsban nőtt fel, a magyar nyelvet pedig csak Magyarországon kezdte el tanulni, most nem kérdés számára, hogy a magyar nemzeti tizenegynek szurkol majd a Puskás Arénában. Cooky a Borsnak azt is elárulta, egyáltalán nem volt számára kérdés, hogy kinek drukkoljon!

„Ez az első olyan meccs, amit élőben, a helyszínen nézek majd, és a magyaroknak fogok drukkolni a franciák ellen. Hogy miért? Nos, a franciák már nyertek Eb-t, sőt, voltak a világ legjobbjai is, a magyarok viszont nagyon megérdemelnének egy győzelmet. Ráadásul én itt élek, a gyönyörű családom, a barátaim is mind magyarok, így nem is volt számomra kérdés, hogy mit skandáljak. Hát persze, hogy ria, ria, Hungária!”- kezdte lelkesen a Borsnak Cooky, aki azt is elárulta, nem tartozik azok közé a drukkerek közé, akik nemzeti színű mezben, kifestett arccal szorítanak a játékosoknak. Szerinte a szurkolás nem a külsőségeken múlik, hanem azon, mi van az ember szívében.

A műsorvezető nagyon bízik a magyarok győzelmében, annak ellenére, hogy az mindenképp meglepetés lenne.

„Olvasgattam egy kicsit a francia sajtót, és bizony azt nyilatkozták az ottani játékosok, hogy tartanak a magyaroktól. Ha visszaemlékszünk rá, a portugálok ellen is nagyon jól tartotta magát a válogatottunk. Egyébként a döntetlennel is kiegyeznék, az is egy pont, de ez foci, itt tényleg bármi megtörténhet” – mondta bizakodóan a rádiós lemezlovas.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül