Létrehozva: 2021.06.16.

Mallorcán csaptak le a rendőrök az RTL Klub egykori sztárjára

Pumped Gabó exbarátnőjét, Lunát a nyílt utcán állították meg a zsaruk. Az is kiderült, mi történt pontosan.

Meggyűlt a baja a spanyol rendőrséggel az RTL Klub egykori sztárjának. „Megvolt az első incidensünk a helyi policiával” – kezdte bejegyzésében Luna, akit barátnőjével együtt tulajdonképpen azért kapcsoltak le a zsaruk, mert eltoltak egy bevásárlókosarat egy szelektív kuka mellől.

Lunának meggyűlt a baja a spanyol rendőrséggel (Fotó: Instagram)

„Elmentünk bevásárolni a hétre, és hát túlsúlyos lett a zsákmány. Cipekedve elindultunk haza, amikor az úton a szelektív kukák mellett találtunk egy eldobott kosarat. Nem is kellett több, megfogtuk és eltoltuk. Természetesen minden zacskót beletettünk kényelmesen, és nagyon örültünk a szerencsénknek. Aztán jött két rendőr bácsi autóval. Megálltak mellettünk” – mesélte Instagram-oldalán Luna, aki tud spanyolul, így elmagyarázta a zsaruknak, hogy a kosár nem lopott. A biztosurak azonban eleinte nem hittek neki.

„Kérdezték, hogy honnan van nekünk ilyen kosarunk. Először nem akartak nekünk hinni, és másodjára sem. Elkezdtek telefonálgatni, majd megmutattam, milyen koszos lett a kezem a kosártól. Ezután nagy nehezen ugyan, de mondták, hogy na jó, menjetek” – emlékezett vissza a történtekre Luna, aki utólag már jót nevet a történteken, de örül, hogy nem kerültek nagyobb bajba.

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

mandiner.hu

Kínával Párizs barátkozhat, Budapest nem – a francia elnök kaviárral fogadta Hszi elnököt

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő