Létrehozva: 2021.06.02.

Kiderült, ezzel a poszt-Covid tünettel küzd Növényi Norbert

Az egykori élsportoló kemény küzdelem árán gyűrte le a vírust.

Nehéz időszakon van túl Növényi Norbert, akinek nemrég az egész családja elkapta a koronavírust. Míg párja és gyermeke könnyebben vészelték át a fertőzést, addig az egykori olimpikont leterítette a vírus.

Növényi Norbert még mindig érzi a Covid utótünetét (Fotó: Markovics Gábor / Ripost)

„Volt öt nap a betegség alatt, amely annyira megviselt, hogy abban sem voltam biztos, túlélem... Megállás nélkül köhögtem, fulladtam és pokoli fájdalmaim is voltak. Lehet legyinteni erre az egészre, hogy nincs is, meg nem egy nagy dolog, de ez nem így van. Ez egy pokoli vírus” – idézte fel a történteket A Helyettesítők című műsorban Növényi, aki most egy poszt-Covid kivizsgáláson is részt vett.

„Bárdosi Sanyi már egy ideje nyaggatott vele, hogy vizsgáltassam ki magam, nehogy valami szövődménye legyen a betegségnek. Én is szerettem volna utánajárni, de így, hogy Sanyi folyamatosan piszkált ezzel, gyorsabban eljutottam. Izgultam, hogy találnak valami súlyos szövődményt, de szerencsére nem így lett” – mondta Növényi Norbert, aki megbetegedése egyetlen negatív következményét a mai napig érzi.

Fotó: SlágerTV

„A koronavírus teljesen lelassított. Nagyon fáradékony vagyok, hetekkel a betegség után is megterhelt, hogy felmenjek a lépcsőn. Most már jobb a helyzet, de érzem, hogy sokkal hamarabb elfáradok, mint a vírus előtt. Ráadásul valahogy a motivációmból is visszavett ez a szörnyűség. Korábban örömmel mentem edzeni, akár napi kétszer is, most azonban sokkal hamarabb lebeszélem magam mindenről, nincs meg az a lendületem, mint korábban. A kivizsgálás eredménye egy kis plusz erőt adott, örülök, hogy minden rendben van. Megpróbálok fokozatosan visszatérni az edzéshez, remélem, hogy hamar visszarendeződik minden a régibe” – mondta a SlágerTV műsorában Növényi Norbert.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát