Létrehozva: 2022.03.17.

Nincs megállás: Gáspár Zsolti folyamatosan a menekültekért dolgozik

Zsolti Gazda az ukrán menekültválság kezdete óta hajnalban kel. Adományokat gyűjt és szállít...

Gáspár Zsolti az ukrán-orosz háború kirobbanásakor megszakította országjáró oltáskampányát, és átcsoportosította az energiáit és forrásait, hogy az Ukrajnából menekülő rászorulókon segítsen. A TV2 arca már járt Hajdúhatházon, ahol egy 15 fős, főleg gyerekekből álló roma menekültcsoport ellátásában segített és egy teherautónyi adományt eljuttatott a határra is. Most pedig Nagykanizsára látogatott el, ahol részt vett egy családi napon, amire meghívták a városban elszállásolt kárpátaljai menekültcsaládokat is. 

Fotó: zalakocka.hu

A roma híresség édesapjával érkezett, és persze nem üres kézzel. Ismét egy telipakolt teherautóval futottak be, amin nemcsak tartósélelmiszer, de rengeteg ruha is helyet kapott. „Nagykanizsára sok szeretettel jöttünk, meghívást kaptunk, hogy jöjjünk le, mert ukrán menekültek érkeztek Nagykanizsára, szükség lenne a segítségre. Mi nagyon szívesen jöttünk, mert itt vannak a kárpátaljai magyarok, és az ő helyzetüket édesapámmal nagyon a szívünkre vesszük. Megpakoltuk a kocsit, és Tejfel József barátunk nyugodt szívvel ki tudja osztani az adományokat, hiszen ő tudja kinek mire van a legnagyobb szüksége. A kárpátaljai magyarok nem szabad, hogy bármi olyat érezzenek, hogy nincsenek fogadva Magyarországon, mert igenis fogadjuk az embereket, és úgy látom, hogy nagyon jó összefogás van. A határon rengeteg celeb és civil ember segít, hogy a kárpátaljai magyaroknak ételük, italuk, takarójuk legyen. Úgy gondolom, hogy a kárpátaljai magyarokra nagy szükség van, és nem szabad elengedni a kezüket" - mondta a zalakocka.hu-nak Zsolti gazda.

Fotó: zalakocka.hu

A Demokratikus Roma Vezetők Egyesülete által szervezett családi napra meghívást kapott Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára is, aki elismerően nyilatkozott az egyesület karitatív tevékenységéről. „Nagyon örülök neki, hogy ezen a családi napon részt vehetek, hisz ebből is látszik, hogy a DRVE mennyit törődik azokkal az emberekkel, akik a környezetében élnek, például a ligetvárosi rászorulók, vagy nehezebb sorsú emberek. Sajnos, az elmúlt két hétben bővült az a kör, akikkel foglalkozniuk kell, hisz Kárpátaljáról jónéhány család jött át Magyarországra, azon belül Nagykanizsára, akik gyermekeivel a DRVE már nap mint nap foglalkozik. Játszanak, foglalkozásokat tartanak nekik, egyszóval törődnek velük. A mai nap megkoronázása ennek a kéthetes törődésnek, úgyhogy köszönet a DRVE-nek és a Gáspár családnak: Gáspár Győzőnek és Gáspár Zsoltnak, hogy újra eljöttek Kanizsára és ezeknek az embereknek hoztak egy kis ajándékot" - mondta  a portálnak a politikus. 

Fotó: zalakocka.hu

Ez is érdekelhet

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát