Létrehozva: 2022.05.02.
Módosítva: 2022.05.02.

Nem hiszed el, hol látták Bíró Icát

Egyáltalán nem ciki ismert emberként civil munkát vállalni.

Szerző angie

Bíró Ica nehéz éveket tudhat maga mögött. Komoly gondjai, később lakhatási problémái támadtak a túlzottan megnövekedett devizahitelének törlesztése miatt. A Metal Lady maga mögött hagyott mindent és nemrég Budakeszin kezdett új életet. Ugyan hamarosan eléri a nyugdíjkorhatárt, de tele van hasznos ötletekkel, tapasztalatokkal, tervekkel. Ezek megvalósítása előtt olyan munkát keres, ami által anyagi biztonságban tudhatja magát. A Bors olvasója a napokban egy Lidl áruházban látta. Ica maga is elismerte, valóban járt ott és a jövőben bárhol feltűnhet, mert a számára megfelelő munkát keresi.

 

Fotó: Bors



Szívesen lenne boltos


– Valóban láthattak, ugyanis a közelében lakom annak, ahol nyílt egy új áruház és láttam a hirdetésüket, hogy munkaerőt keresnek. Az én érdeklődésemet is felkeltették, így bementem személyesen érdeklődni a lehetőségekről. Kedvesen fogadtak, elmondták, hogy nagyon korrekt ott a közeg, és versenyképes a fizetés – kezdte az énekesnő.

"Egyelőre tájékozódom, és bár nem gondolom, hogy bárkire is tartozna, hogy mit dolgozom, de nincs szégyellnivalóm, ha civil munkát vállalok. Nem vagyok egy nyafogós típus, és a kétkezi munkától sem riadok vissza. Most felmérem a számomra legmegfelelőbb lehetőségeket. A túlélésem utolsó fázisában vagyok és a jövőm biztosítása miatt kénytelen vagyok újra kezdeni sok mindent. Keresem a helyem és az utam, biztonságot nyújtó megélhetést. Május 30-ával elérem a nyugdíjkorhatárt, de egész biztos, hogy abból a pénzből, amit kapni fogok, lehetetlen lenne megélni. A Megújulás klubomat pont azért vásároltam anno, mert úgy terveztem, idősebb koromra az lesz számomra a jövedelmet biztosító munkahely, hát ebből forgattak ki. Amit felépítettem sok munkával, de ennek ellenére nem szeretnék kiszolgáltatott lenni, hiányt szenvedni, ráadásul egyre drágul az élet, ezért „Főnix” programra kell kapcsolnom – mondta nevetve Ica.

"Folyamatosan jár az agyam, mi lenne a legjobb nekem és a két kiskutyámnak, mert ők nálam családtagok, fontos kis életek – mondta.

Bíró Ica szerint, aki ismeri, vagy dolgozott vele, az tudja, hogy megbízható, amit elvállal, azt tisztességesen meg is csinálja. Örömmel visszatérne a képernyőre egy-egy olyan műsorban, ami testhezálló feladat számára. Rengeteg ötlete van a test és lélek regenerálódás témában, saját YouTube csatornáján mindenképpen fog jelentkezni, de az internet kezelésében jól jönne neki egy kis segítség.
 

Fotó: Bors



Szörnyű helyzetből jön

" A szereplésekből kissé kiestem mostanra, mert a „túlélő szerep” volt a köztudatban, de ha majd hívnak és kell a munkám, megyek! Szívesen tartok edzést, a Megújulás titkai könyvemet ismertető műsorokat, előadásokat is örömmel vállalok, de televízióknál, vagy filmben is, ha van nekem való lehetőség, szívesen megcsinálom. Írtam nemrég egy aktuális zene szöveget a Metal Ladynek is, „Hej ember ébresztő” munkacímmel. Most a nulláról kell újrakezdenem, de nem riadok vissza a nehéz munkától sem, erőmhöz képest mindent megcsinálok.

Amint sikerült helyre tenni az életemet, visszatérek, mert rengeteg újdonság és hasznos tapasztalás van a tarsolyomban, ami másoknak is hasznos lehet. Akár a túlélési módszerek területén is segíthetek. Most vissza kell integrálódnom az emberek közé, mert három évig remeteként éltem. Úgy érzem magam, mintha egy hosszú, hároméves kómából most ébredtem volna föl. Ebből a mélységből igyekszem újra építeni magamat.

Sokáig munka nélkülinek lenni, kilátástalanságban, kilakoltatva és ellehetetlenítve szörnyű állapot. Kemény évek vannak mögöttem és amik történtek velem, azt sokan nyomon követhették így vagy úgy, mert a média beszélt róla. Riportok folyamatosan készülnek velem, de azokért nem jár fizetés, így abból nem lehet megélni. Nos, amit nekem sikerült túlélnem, abba sok más hasonló cipőben járó sajnos belehalna. Szerencsémre sok mindenhez értek, több szakmám, rutinom és tapasztalatom van, bár mindenemet elvették, a lelkierőmtől és a tudásomtól nem tudtak megfosztani – fűzte hozzá.

" A hitem is csak erősödött, főleg abban, hogy a karmikus törvények és az igazság hamarosan úgyis győzedelmeskedik. Kissé elfáradt a lelkem, de mégis ma már, hála Istennek képest vagyok a régi fényemet felvenni, ha akarom. Sokat tanultam és sok mindent másképp gondolok, mint évekkel ezelőtt. A jól bevált megújulás programom, főleg a keleti mesterektől tanult chi-kung módszerek a nehéz időkben is sokat segítettek. Most a visszaregenerálódásra fókuszálok, így a testszépítő gyakorlataim és az edzés is újra napirendre kerül – mondta érdeklődésünkre.

Ica a családja és a barátai segítségével Budakeszin találta meg az új otthonát.

"Boldog vagyok, hogy itt lakhatok. Van egy kis kertem, próbálom feltalálni és elhelyezni magam ebben a miliőben, nagyon kedves szomszédaim vannak, figyelnek rám és rendkívül segítőkészek. A Családomé az ingatlan, nekem semmilyen vagyonom nem maradt – mesélte, majd hozzátette, a megpróbáltatások ellenére tele van olyan tervekkel is, amilyet még nem láttak tőle, de egyelőre ez még titok, és a megvalósításukhoz időre van szüksége.


Megírja élete regényét


"Lenyugodtam, jól és a megújulás útján vagyok, jó érzés van bennem, és akár merre járok, mindenhol kedvesen drukkolva biztatnak új és régi barátok. Be fogom bizonyítani, hogy talpra tudok állni. Szeretném, ha a Megújulás című könyvemet, frissítve újra kiadathatnám, mert a túléléshez az alap tudás benne van. Ehhez támogatókat, szponzorokat keresek jelenleg. Sok minden érdekel, de az biztos, hogy hamarosan az életem regényét is megírom, és aki nekem valaha ártott, felismerhetően benne lesz, de azokat az embereket is meg fogom említeni – és szerencsére ebből akadt bőven –, akik segítettek nekem, hogy emberileg és érzelmileg is a velem történteket túl tudtam élni – jelentette ki Ica.

"Egy biztos, nagyon izgalmas, leleplező, tényfeltáró és tanulságos írás lesz. Az egész életem, mint egy film pereg előttem és az a fura, hogy a legnehezebb pillanatokat is tudtam kívülről látni, mintha egy moziban lettem volna – zárta.



 

origo.hu

Miért nem gratulált a vadítóan dögös új barátnője Lando Norris futamgyőzelméhez?

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Szoboszlai nagy bejelentése: egy világmárka hálójába került, ez nagy durranás!

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Melyik a legegészségesebb olívaolaj? Segítünk a választásban

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"