Létrehozva: 2022.09.03.

Elmondta, több örökbefogadást is tervez Till Attila - Videó

Ahol kettőnek van hely, ott elfér több is, ezt Tilla is így gondolja.

Szerző Angie

Till Attila eddig is szerette az állatokat, ám mióta gazdi, el sem tudja képzelni az életét négylábú barátai nélkül. Sőt, a műsorvezető eldöntötte, hogy örökbe fogad. Ugyan még nem találta ki a részleteket, de abban biztos, hogy lesz testvére Dubinak és Pityunak.

Fotó: TV2

„Dubi  egyke, szóval biztosan szeretnék majd örökbe fogadni. Mindegy, hogy milyen fajtát, a lényeg, hogy jobb, ha több kutya van a háznál. Dubi már két és fél éves, nagyon össze vagyunk nőve, de a lelki szemeim előtt 3 kutyát és három macskát látok, amiből eddig kettő van meg: a Dubi meg a Pityu” - kezdte lelkesen Tilla, aki naponta két órát sétál kutyusával és nem bánná, ha a közeljövőben egyszerre többen rónák együtt a köröket.

„Teljesen átmentem állatbarátba, ha lehetne, egy állatkertben szeretnék lakni. A kutyák és macskák mellett, el tudnék képzelni egy nagy papagájt is, ami  a vállamon ül és jókat dumálunk. Persze az is kérdés, hogy kijönnének-e vele a többiek  Mindez még a jövő zenéje, de az biztos, hogy lesznek még új barátok a háznál” - fejezte be a Sztárban sztár leszek! műsorvezetője. 

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"